Infostart.hu
eur:
388.8
usd:
336.84
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Nyitókép: X/Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter

Dunda György: elérte a háború Kárpátalját, mostantól minden megváltozik

A rakétatámadás idején körülbelül 600-an tartózkodhattak a munkácsi elektronikai üzemben, közülük legalább 15-en kerültek kórházba – mondta az InfoRádióban a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, aki hozzátette: az óriási füstfelhőt még Beregszászban is látták. Dunda György szerint az elmúlt három és fél évben ilyen támadás nem érte Kárpátalját, ezért arra számít, hogy mostantól más lesz a helyi lakosok reakciója, be beindul a légiriadó.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, csütörtökre virradó hajnalban Oroszország rakétacsapást mért a magyarok lakta Munkácsra. A rakéták egy amerikai tulajdonú elektronikai üzembe csapódtak be. Halálos áldozatról egyelőre nem tudni, de többen megsérültek. A kárpátaljai településen hatalmas füstfelhő terjengett, ami veszélyes lehet akár a helyiek egészségére is.

A Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója az InfoRádióban azt mondta, csütörtök hajnalban ismét légiriadó volt országszerte, így Kárpátalján is. Az elmúlt három és fél évben ehhez hozzászoktak a helyi lakosok, ugyanakkor Kárpátalján eddig olyan súlyos rakétatámadás még nem volt, mint az éjjel. Dunda György tájékoztatása szerint két Kalibr típusú orosz rakéta csapódott be a munkácsi, amerikai tulajdonban lévő Flex elektronikai üzembe és raktárába, hatalmas tüzet okozva.

A rakétatámadás idején körülbelül hatszázan lehettek a gyárban, közülük legalább tizenöten kerültek kórházba.

A legfiatalabb sebesült 22, míg a legidősebb 63 éves, és mindkettejük állapota súlyos.

A munkácsi hatóságok figyelmeztettek mindenkit, hogy zárják be az ablakokat, és arra kérték a helyi lakosokat, hogy aki tud, maradjon otthon, főként a gyerekeknek és az idősebbeknek nem ajánlják most, hogy kimenjenek az utcára. Dunda György hozzátette: még csütörtök délelőtt is hatalmas, fekete, hömpölygő füstfelhő volt Munkács városa felett, még a vár fölött is lehetett látni. Az óriási füstfelhőt a határ menti Beregszászból is észlelték az emberek.

Az újságíró úgy fogalmazott, különösebb pánik nincs, inkább a megdöbbenés jelei észlelhetők, mivel a 2022 februárja óta tartó háború során ilyen esemény még nem történt Kárpátalján. Azt gondolja, az éjszakai eset választóvonal lehet abból a szempontból, hogy

mostantól feltehetően teljesen másképpen fognak reagálni a helyiek arra, amikor légiriadó lesz, és megszólalnak a süvítő szirénák.

Kiemelte: nagyon sok üzem és gyártósor van Kárpátalján. Az orosz–ukrán háború kitörése óta több mint 400 kelet- és dél-ukrajnai vállalkozás telepített gyártósorokat a térségben, így Munkács környékén is. Dunda György megjegyezte: az energetikai, polgári infrastruktúrát is gyakran érik támadások, de eddig ez csak a Kárpátaljával szomszédos régiókban volt megszokott jelenség. A helyi lakosok megdöbbentek, és nem tudják, mi vár rájuk a jövőben, hiszen most már Kárpátalját is elérték a háborús események.

Arra vonatkozóan nincsenek hivatalos információk, hogy kifejezetten az amerikai tulajdonú vállalat vagy gyár lett volna-e az orosz rakétatámadás célpontja, de a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója a történtek alapján inkább erre tud következtetni. A két rakéta egy elektronikai üzembe csapódott bele, Dunda György megfogalmazása szerint arról csak „szóbeszédeket, pletykákat lehet hallani”, milyen olyan katonai objektumok lehetnek Kárpátalján, amelyeket esetleg célba vehet az orosz hadsereg. Minden ilyen jellegű információt hadititokként kezel az ukrán állam, így csak találgatni lehet ezzel kapcsolatban.

A légiriadó eddig is mindennapos, megszokott jelenség volt Kárpátalján, de támadások, légicsapások még nem érték a térséget. Dunda György elmondta: az elmúlt három és fél évben már a gyerekek is hozzászoktak, hogy ha megszólalnak a szirénák, akkor az iskolákból és az óvodákból speciálisan kialakított óvóhelyekre, pincesorokba, alagsorokba kell menni. Ezeket a helyiségeket nyílászárókkal szerelték fel, illetve betonelemeket, homokzsákokat helyeztek el a megfelelő helyekre a protokoll szerint.

Légiriadó idején korábban még Kárpátalján is bezártak az állami intézmények, továbbá leállt a tömegközlekedés. Az újságíró elmondása szerint az elmúlt időszakban ez már kevésbé volt megfigyelhető, miután egy-két, szórványos dróntámadást leszámítva nagyobb horderejű rakétacsapás nem történt Kárpátalján. Arra számít, hogy a hajnalban történtek hatására már más lesz az emberek reakciója, ha megszólalnak a szirénák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×