Infostart.hu
eur:
365.44
usd:
316.65
bux:
153518.25
2026. szeptember 16. szerda Edit
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Fura szerelés zajlik a két Korea határán

A kommunikációt érinti. Dél adott róla jelentést.

Észak-Korea megkezdte néhány, a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetnél felállított hangosbeszélője leszerelését - közölte szombaton a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS).

A JCS tájékoztatása szerint azt egyelőre nem tudni, hogy a munkálatok az összes ilyen szerkezetet érintik-e, de jelezték: folytatják az övezet megfigyelését.

Dél-Korea hatóságai a hét elején kezdték leszerelni az észak-koreai határra telepített hangszórókat, amelyekből korábban Phenjan-ellenes műsorokat sugároztak. A szöuli védelmi minisztérium bejelentése szerint a hangszórók leszerelésével elő akarják segíteni a feszültség csökkenését a két Korea között.

A két ország határán keresztül, hangosbeszélők segítségével átharsogott propagandaadások sugárzása mindkét oldal bevett gyakorlata. Legutóbb Mun Dzsein, volt dél-koreai elnök szereltette le a hangszórókat az enyhülés jegyében, de tavaly Jun Szogjol újraindította a Phenjan-ellenes adások és K-pop zene sugárzását, válaszul arra, hogy Észak-Korea hulladékot szállító léggömböket küldött át déli szomszédja területe fölé.

Címlapról ajánljuk
A hőségnek láthatatlan ára is van: így veszítünk a gazdasági teljesítményből

A hőségnek láthatatlan ára is van: így veszítünk a gazdasági teljesítményből

Az extrém hőség egyre inkább strukturális gazdasági kockázattá válik – derül ki az Allianz Research friss elemzéséből. Tölgyes Ágnes, az Allianz Hungária Zrt. fenntarthatóságért felelős igazgatósági tagja az InfoRádióban jelezte, 30 és 35 fok között minden további Celsius-fok átlagosan 3 százalékkal csökkenti az egy ledolgozott órára jutó gazdasági teljesítményt.

A NÖF új elnöke megakadályozná a műemlékek privatizációját

Kinevezték a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) élére Nagy Veronikát. A hazai műemlékegyüttesek legjelentősebb helyszíneit kezelő szervezet új ügyvezetője az InfoRádiónak hangsúlyozta: a jövőben meg kell akadályozni a műemlékek privatizációját.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×