Infostart.hu
eur:
361.22
usd:
317.77
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Akár fegyverként is alkalmazható gombafajt csempésztek be egy országba

Vádat emeltek az Egyesült Államokban két kínai állampolgár ellen azzal a gyanúval, hogy egy veszélyes, akár az agroterrorizmusban fegyverként is alkalmazható gombafajt csempésztek be az ország területére - közölték amerikai tisztségviselők helyi idő szerint kedden.

A Fusarium graminearum nevű gombafaj mezőgazdasági terményeket - a búzát, a rozst, a kukoricát és a rizst - támadja meg, hányást és májkárosodást okozhat embereknél és állatoknál egyaránt, illetve a szaporodási folyamatokra is negatív hatással lehet. Azok a betegségek, amelyeket a gomba előidéz a mezőgazdasági terményekben, világszerte évente dollármilliárdos károkat okoznak. Az amerikai igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint a tudományos szakirodalom "a mezőgazdasági terrorizmus egy potenciális fegyvereként" tartja számon.

A mostani ügy egyik gyanúsítottja egy nő, aki a Michigani Egyetemen dolgozott. Barátja csempészte be a gombát Kínából az Egyesült Államokba, vallomása szerint abból a célból, hogy majd az amerikai egyetemen kutatásokat végezzenek vele. Összeesküvés, csempészet és a vízumszabályok megsértése címén emeltek ellenük vádat. Jerome Gorgon ügyész azt mondta, a legsúlyosabb nemzetbiztonsági aggályokat veti fel, amit a két kínai vádlott elkövetett.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×