Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
324.83
bux:
144816.23
2026. október 14. szerda Helén
Donald Tusk megválasztott kormányfő programbeszédet tart a szejmben 2023. december 12-én. Donald Tuskot, az október 15-i parlamenti választásokon többségbe került koalíció jelöltjét előző nap választotta meg a lengyel parlamenti alsóház (szejm) kormányfőnek.
Nyitókép: MTI/AP/Czarek Sokolowski

Donald Tusk bizalmi szavazást kezdeményez kormánya ellen az elnökválasztás után

A lengyel miniszterelnök közölte: reméli, hogy képes lesz együttműködni Karol Nawrocki megválasztott elnökkel.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy „a lehető leghamarabb” bizalmi szavazást kezdeményez kormánya ellen, amit azzal indokolt, hogy az elnökválasztás után előre kell mozdítani a kabinet munkáját, „tekintet nélkül a körülményekre”.

A lengyel kományfőnek a Karol Nawrocki ellenzéki jelölt vasárnapi elnökválasztási győzelmére reagáló beszédét a varsói kormányfői hivatal tette közzé hétfő este a közösségi médiában. Donald Tusk kijelentette: azt akarja, hogy mindenki, „beleértve a hazai és a külföldi ellenfeleket is, lássa, hogy a kormány érzi a pillanat súlyát, készen áll az új helyzetben, de nem fog visszalépni”.

Donald Tusk reményét fejezte ki, hogy képes lesz majd együttműködni Karol Nawrocki megválasztott elnökkel. A lengyel kormányfő azt is közölte: elkészült a kormány és az új elnök „nehéz együttlétét” figyelembe vevő „vészhelyzeti terv”. Amennyiben Karol Nawrocki „nem mutat együttműködési hajlandóságot”, a kormány „nekiáll a munkának, tekintet nélkül a körülményekre”, új törvénytervezeteket terjeszt elő, de szükség esetén „a jó változásokat akadályozó elnök ellenében is kormányoz és döntéseket hoz”.

Hétfő délután Szymon Holownia alsóházi elnök, a Lengyelország 2050 nevű koalíciós párt vezetője a kormánykoalíciós megállapodás újratárgyalását javasolta, a bizalmi szavazást rossz ötletnek nevezte.

Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő, a PiS elnöke hétfő délutáni sajtóértekezletén egy „apolitikus és szakértői” kormány összeállítását javasolta, amely a 2027-ben esedékes parlamenti választásokig irányítaná Lengyelországot. Indoklása szerint ez a megoldás „lenyugtatná a társadalmi kedélyeket”, javítana Lengyelország bel- és külpolitikai helyzetén. Jaroslaw Kaczynski egyúttal felszólította az összes politikai erőt a javaslatról szóló megbeszélések elindítására.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×