Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.63
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
David Lammy kijelölt brit külügyminiszter távozik a miniszterelnöki rezidenciáról, a Downing Street 10-ből 2024. július 5-én, miután az előző napi brit parlamenti választásokon győztes Munkáspárt vezére lett az új kormányfő.
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

London nem látja Moszkvában a vágyat a békére

Még "közel sem jutottunk el" az ukrajnai háború tárgyalásos rendezéséhez - jelentette ki Johannesburgban David Lammy brit külügyminiszter, aki részt vesz a G20 országcsoport külügyminisztereinek tanácskozásán. Kínai kollégája, Vang Ji azt hangsúlyozta, hogy Peking "konstruktív szerepet vállalna" a válság politikai megoldásában.

"Azt kell mondanom, hogy ha meghallgatom az oroszokat és amit (külügyminiszterük, Szergej) Lavrov ma délután az ülésteremben mondott, nem látom benne a vágyat arra, hogy tényleg elérjük a békét" - jelentette ki David Lammy brit külügyminiszter a külügyminiszterek zárt körű tanácskozását követően, csütörtök éjjel.

"Még közel sem jutottunk el a tárgyalásos rendezéshez" - tette hozzá a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

"Ha Vlagyimir Putyin (orosz elnök) komolyan gondolja a tartós békét, akkor olyan utat kell találnia, amely tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását és az ENSZ Alapokmányát, hiteles biztonsági garanciákat kínál, és elutasítja a cári imperializmust, és akkor Nagy-Britannia kész meghallgatni" - fejtette ki a brit álláspontot Lammy.

Megjegyezte, hogy Szergej Lavrov elhagyta a termet, amikor ő emelkedett szólásra.

Vang Ji kínai külügyminiszter a tanácskozáson kijelentette: "Kína támogat minden olyan erőfeszítést, amely a békét szolgálja (Ukrajnában), beleértve az Egyesült Államok és Oroszország között a közelmúltban elért konszenzust".

Tárcájának pénteken kiadott közleménye szerint azt is kiemelte, hogy "Kína kész továbbra is konstruktív szerepet játszani a válság politikai megoldásában", és úgy vélte, hogy "nyílik az ablak a béke felé".

A kínai külügyminiszter a G20-ak tanácskozása alkalmából megbeszélést folytatott orosz kollégájával, és a pekingi tájékoztatás szerint ezen hangsúlyozta, hogy a kínai-orosz kapcsolatok "magasabb szint és szélesebb dimenzió felé haladnak". Lavrov csütörtökön bejelentette, hogy Vanggal hamarosan Moszkvában ül le tárgyalni.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×