Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Hvaszong-19 észak-koreai interkontinentális ballisztikus rakéta.
Nyitókép: Wikipédia

Észak-Korea nem hajlandó lemondani az atomfegyvereiről

A phenjani állami hírügynökség (KCNA) azt közölte, hogy a kommunista ország a nukleáris fegyvereivel akarja elrettenteni az agresszorokat. Ezért ezek a fegyverek nem képezhetik alku tárgyát.

A jelentés azután látott napvilágot, hogy Donald Trump amerikai elnök Washingtonban tárgyalt Sigeru Isiba japán miniszterelnökkel. Az amerikai elnök a találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta, kormánya fenn kívánja tartani a kapcsolatokat Észak-Koreával és annak vezetőjével, Kim Dzsongünnel, továbbá Észak-Koreát tekintve célként jelölte meg a teljes nukleáris leszerelést. A japán kormányfő is arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és Japán törekedni fog az észak-koreai nukleáris robbanófejek felszámolására.

A KCNA hangsúlyozta, hogy "az észak-koreai nukleáris fegyveres erőinek célja, hogy megzavarják az ellenséges erők agresszív akcióit, amelyek sértik az ország szuverenitását és az emberek biztonságát, veszélyeztetve a békét a régióban". Majd úgy folytatta, hogy Phenjan nem tart igényt arra, hogy bárki elismerje atomfegyvereit, és nem alkudozik megtartásukról.

A kommentár nem foglalkozik Donald Trump amerikai elnök politikájával, de bírálja a NATO-t és az EU-t, amelyek "figyelmen kívül hagyják a valóságot, és nevetséges ostobaságokat állítanak."

A KCNA jelentése megjegyzi, hogy atomfegyverekkel a Nyugat provokációit ellensúlyozzák, amely "pimasz rablóként" "dugja az orrát a Koreai-félsziget ügyeibe". A jelentés szerint az ukrajnai helyzet és a közel-keleti eszkaláció "az Egyesült Államok és a Nyugat mesterkedéseinek eredménye, amelyek pimaszul csak geopolitikai érdekeket követnek".

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×