eur:
413.79
usd:
401.59
bux:
81062.59
2025. január 9. csütörtök Marcell
Egy szavazó leadja voksát a romániai elnökválasztás első fordulójában az erdélyi Csíkszentkirályon 2024. november 24-én.
Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Megvan, mikor ismétlik meg a romániai elnökválasztást

Romániában május 4-én tartják meg a megismételt államelnökválasztás első fordulóját, és amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, május 18-án második fordulót is tartanak az első két helyen végző jelölt részvételével - döntötték el szerdán a koalíciós pártok vezetői.

Közleményük szerint az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy az elnökválasztás első fordulója napján lehessen lebonyolítani a szükségessé vált időközi választásokat is 13 község és két város polgármesteri, illetve a Bihar megyei közgyűlés elnöki tisztségére, tovább az is szempont volt, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a nemzeti kisebbségi frakció vezetői közös közleményükben megerősítették, hogy a koalíciós pártok közös államelnökjelöltet indítanak Crin Antonescu volt PNL-elnök személyében.

Az elnökválasztás új menetrendjét jövő héten kormányhatározatban pontosítják.

Romániában az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás 2024. november 24-én lebonyolított első fordulóját és elrendelte a teljes választási folyamat elölről kezdését, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy a legtöbb szavazatot összesítő, szélsőjobboldalinak tartott Calin Georgescu független jelölt kampányát nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette.

Georgescu jogsértőnek tartja a döntést és pereskedéssel próbálja elérni elsőfordulós választási győzelme érvényesítését és a voksolás folytatását: közigazgatási bíróságon támadta meg a központi választási bizottságnak (BEC) a választási folyamat leállításáról szóló határozatát, a megfellebbezhetetlen alkotmánybírósági döntés miatt pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságnál panaszolta be Romániát, arra hivatkozva, hogy megsérti a választás szabadságát.

Georgescu szerint alkotmányellenes Klaus Iohannis államfő mandátumának meghosszabbítása, támogatói pedig - közösségi oldalán közölt felhívására - naponta tüntetnek a bukaresti táblabíróság épülete, illetve az elnöki hivatal előtt. A volt elnökjelölt bejelentette, hogy pénteken az alkotmánybíróságon ad be a - december 8-i döntés felülvizsgálatára irányuló - keresetet és erre az alkalomra ismét tüntetni hívta támogatóit.

A koalíciós pártok vezetői szerdán abban is megállapodtak, hogy a 2025-ös év költségvetési tervezetének január 27-ig kell elkészülnie, a büdzséről pedig a februárban kezdődő tavaszi ülésszak első hetében szavaz a parlament.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.09. csütörtök, 18:00
Hámori Máté
Liszt Ferenc-díjas karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője
Egy igen ellentmondásos ügybe is beavatkozhat Trump a beiktatását követően

Egy igen ellentmondásos ügybe is beavatkozhat Trump a beiktatását követően

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság pénteken tárgyalja a kínai videómegosztó alkalmazás, a TikTok ügyét, miután a platform az az amerikai alkotmány első kiegészítésének a szólásszabadságra vonatkozó érvel a működésének korlátozásáról szóló rendelet ellen. A republikánus tábort megosztja a kínai ByteDance vállalat tulajdonában álló platform esetleges betiltásának kérdése, amelyet még a leköszönő elnök, Joe Biden kezdeményezett tavaly tavasszal. A megválasztott elnök, Donald Trump arra kérte a Legfelsőbb Bíróságot, hogy akadályozzák meg a TikTok betiltását, miközben 22 állam republikánus főügyésze korábban üdvözölte a tiltó intézkedést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×