Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
USS Harry S. Truman (CVN 75) repülőgép anyahajó
Nyitókép: Wikipédia

Megtámadtak egy amerikai anyahajót a Vörös-tengeren

Az Egyesült Államok haditengerészetének egyik repülőgép hordozóját rakétákkal és drónokkal támadták meg a jemeni húszik.

"A jemeni rakéta- és drónerők közös katonai műveletet hajtottak végre, miután két cirkálórakétával és négy drónnal támadták a USS Harry Truman repülőgép-hordozót a Vörös-tenger északi részén" – idézte a Portfolio a jemeni húszik szóvivőjét. Yahya Saree az Al Masirah Tv-csatornának nyilatkozva még hozzá tette: erre azért volt szerinte szükség, mivel a hadihajó arra készült, hogy a síita lázadókra mérjen csapásokat Jemenben. Szerinte ezzel sikerült megelőzni az amerikai műveletet. Elmondása alapján izraeli célpontok ellen is sikerrel hajtottak végre csapásokat.

A szóvivő azonban a célpontokról nem hozott nyilvánosságra konkrétumokat, de hangsúlyozta a jemeni húszik elkötelezettségét a palesztin ellenállás támogatása iránt. Ennek kapcsán elmondta, hogy a Gázát támogató műveleteiket addig folytatjuk, amíg az agresszió véget nem ér, és az ostromot fel nem oldják.

Az Egyesült Államok és Izrael egyelőre nem kommentálta az állításokat.

Az Arab-félsziget délnyugati csücskében jelentős területeket ellenőrző felkelők 2023 ősze óta rendszeresen támadja a Vörös-tengeren áthaladó kereskedelmi hajókat, elsősorban azokat, amelyeket azzal gyanúsítanak, hogy Izraelhez köthetőek. Ezeket az akciókat mintegy megtorlásnak szánják Jeruzsálem ellen, amiért az ellenoffenzívát indított a Hamász 2023. október 7-i nagyszabású támadását követően.

A civil hajók megtámadása miatt több nyugati ország hadihajókat vezényelt a kritikus szakaszra, ahonnan rendszeresen csapásokat mérnek a felkelők állásaira. A hadműveletben kimagasló szereppel bír az Egyesült Államok, amely az egyik repülőgép-hordozóját is a területre küldte.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×