Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323.83
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Béketüntetés Berlinben a német egység napján, 2024. október 3-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

A háború ellen tüntettek a német fővárosban

Ezrek vonultak fel csütörtökön „Soha többé háborút” felhívással Berlinben a német egység napján.

A tüntetők transzparensein egyebek között „Gránátok helyett diplomaták”, illetve „Állítsátok meg a háborút azonnal – ne szállítsatok fegyvereket Ukrajnába” feliratok voltak olvashatók. Többen békegalambbal díszített zászlót lengettek. A békeaktivisták három oldalról közelítettek a német főváros Tiergarten-parkjának központjában álló Győzelmi oszlop emlékműhöz.

A felvonulást záró gyűlésen felszólalt Sahra Wagenknecht, a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) ellenzéki párt elnöke más baloldali politikusok mellett. Wagenknecht egyebek között párbeszédet követelt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború lezárásáról. A politikus azzal vádolta a német kormányt, hogy vakon követi Washingtont. „Újból annak küszöbén állunk, hogy amerikai közepes hatótávolságú rakétákat telepítsenek Németországban, ez kész őrület” – mondta.

A német hatóságok közlése szerint nagyjából ezer rendőr biztosította a rendet, de jelentősebb incidensről nem számoltak be. A rendőrség mintegy 10 ezerre, míg a szervezők hozzávetőleg 30 ezerre becsülték a résztvevők számát.

Az egyik menet resztvevői között voltak olyanok is, akik szolidaritást követeltek a Gázai övezet lakóival. Transzparenseiket olyan feliratok voltak olvashatók, mint „Legyen vége a megszállási terrornak” és „A NATO háborút és népirtást űz - szolidaritás a Donbásszal és Gázával”.

A „Soha többé háborút” szövetség, amely magát békemozgalomként azonosítja, egyebek között haladéktalanul tárgyalásokat követel az ukrajnai és a gázai övezeti háború rendezésére és elutasítja amerikai közepes hatótávolságú rakéták németországi telepítését.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Véget ért az EU-csúcs: kemény vitákba állt bele Magyar Péter, de a legfőbb kérdések megválaszolatlanok

Véget ért az EU-csúcs: kemény vitákba állt bele Magyar Péter, de a legfőbb kérdések megválaszolatlanok

Két nap tárgyalás után péntek este véget ért az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozója, amelyen több politikai megállapodás is körvonalazódott, a legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem született áttörés. Franciaország és Németország közös fellépésével közelebb került egy Kínával szemben szigorúbb kereskedelmi stratégia, Emmanuel Macron és Friedrich Merz pedig megállapodott a 2035-ös autóipari kibocsátási szabályok enyhítéséről. A 2028–2034-es költségvetés vitája holtpontra jutott, Magyar Péter miniszterelnök ugyanis elfogadhatatlannak nevezte a jelenlegi javaslatot, és akár kétmilliárd euróval nagyobb támogatási keretet szeretne. Ukrajna finanszírozásáról és az ETS2 halasztásáról sem sikerült megegyezni, Magyar Péter viszont Volodimir Zelenszkijjel tárgyalva üdvözölte a kárpátaljai magyarok jogait érintő megállapodás végrehajtásának megkezdését. Az egyeztetések novemberben Dublinban és Brüsszelben folytatódnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×