Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Mette Frederiksen ügyvivő dán miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt miniszterelnök-jelöltje sajtóértekezletet tart a hivatalos kormányfői rezidencián, a Koppenhágától északra fekvő Marienborgban 2022. december 14-én. Frederiksen az előző este bejelentette az új dán kormánykoalíció megalakulását, amelyet hetekig húzódó koalíciós tárgyalások előztek meg. A kabinet a szociáldemokraták, a liberális-konzervatív Liberális Párt (Venstre) és a centrista Mérsékelt párt képviselőiből fog állni, tagjai a következő napon mutatkoznak be.
Nyitókép: MTI/EPA/Ritzau/Mads Claus Rasmussen

Először nyilatkozott a támadása óta a dán kormányfő

Mette Frederiksen szerint az őt ért támadás valójában "mindannyiunkat" érte.

Mette Frederiksen dán kormányfő a múlt héten a nyílt utcán ellene elkövetett támadás után adott első interjújában, kedden elmondta, hogy még nem épült fel teljesen a megrázkódtatásból. "Még nem vagyok teljesen a régi" - fogalmazott.

A DR dán műsorszolgáltatónak nyilatkozva hozzáfűzte, hogy lábadozás közben már dolgozik, főként az irodájában, és minden feladatát el tudja látni miniszterelnökként.

"Úgy éreztem emberileg, mintha engem támadtak volna meg, de nincs kétségem afelől, hogy a miniszterelnök volt az, akit eltaláltak" - idézte a BBC News a kormányfőt, aki a dán politikai élet megváltozott hangneméről szólva azt is hozzátette, az őt ért támadás valójában "mindannyiunkat" érte.

A 46 éves kormányfőt pénteken este, két nappal az európai parlamenti választások előtt, egy férfi ütötte meg Koppenhága központjában, és az ütéstől kisebb nyakrándulásos sérülést szenvedett.

A rendőrség azonnal őrizetbe vette a 39 éves gyanúsítottat, aki az ellene felhozott vád szerint a felkarján ütötte meg a miniszterelnököt.

A Ritzau dán hírügynökség jelentése szerint a férfi, aki lengyel állampolgár és hosszú ideje él Dániában, a tette elkövetésekor ittas volt, és más drogok hatása alatt állt.

A gyanúsított, akit szombaton állítottak bíróság elé közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, tagadta a bűnösségét, azt állította, hogy semmi baja Frederiksennel, akit "igazán jó miniszterelnöknek" nevezett. Mint mondta: nagyon meglepte, hogy összetalálkozott vele az utcán.

Az ügyet vizsgáló rendőrség szerint a férfi tettének nem volt politikai motivációja.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×