Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
314.45
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Budapest Airport

Légijárat indul Budapest és Kuangcsou között

A Magyarország és Kína közötti tizenhetedik járatot a külügyminiszter jelentette be.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a világ egyik legnagyobb légitársaságának számító China Southern Airlines bejelentéséről beszámolva tudatta, hogy a megelőző tárgyalásokat követően új járat indul Kuangcsou és Budapest között.

"Az első repülőgép várhatóan június 27-én szállhat majd fel, és heti négy alkalommal lehet majd repülni Kuangcsou és Budapest között" - mondta.

Majd kiemelte, hogy Kuangcsou mintegy 15 millió lakosú metropolisz, a keleti világ gyáraként aposztrofált Kuangtung tartomány fővárosa, ahol olyan vállalatóriásoknak vannak központjai és nagy gyárai, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD, a világ egyik legnagyobb IT-cége, a Huawei, illetve a ZTE, a Sunwoda és az Eve Energy, amelyek Magyarországon is jelen vannak.

"Egy ilyen rendkívüli gazdasági fejlettséggel, 127 millió lakossal rendelkező tartománnyal jön létre most a közvetlen légi kapcsolat. Ebben a tartományban a kínai GDP 10 százaléka jön létre" - mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdaság jövőbeni növekedésének egyik fontos alappillére a hazánk és Kína közötti gazdasági kapcsolatok fejlődése.

"Ezért a mostani bejelentés újabb erőforrást, újabb mérföldkövet jelent ebben az együttműködésben" - húzta alá.

"Sőt, van egy másik jelentősége is ezen légijárat indításának, hiszen innentől kezdve Budapest és a nagy kínai városok között heti tizenhét légijárat fog közlekedni, ami Közép-Európában abszolút listavezetővé tesz minket" - tette hozzá.

A miniszter végül közölte, hogy akárcsak a beruházásokért, az ilyen légijáratokért is éles küzdelem van a régió országai, fővárosai között, így komoly siker az, hogy a China Southern Airlines választása éppen Budapestre esett.

"Ez a két ország gazdasági együttműködésének ad egy újabb nagy lendületet. Rosszabbul nap soha ne kezdődjön!" - összegzett Szijjártó Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 9. 21:48
2026. augusztus 9. 21:12
×
×