Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
316.49
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Petr Fiala cseh miniszterelnök egy prágai sajtóértekezleten 2023. május 11-én. A cseh kormány bemutatta a nyugdíjrendszer reformját és a költségvetés konszolidációját célzó törvénycsomag-tervezetét.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Prága kihátrált egy fontos találkozó mögül

„A jelenlegi helyzetben a cseh fél ezt nem tartja alkalmasnak.”

A következő hetekben, illetve hónapokban nem valósulnak meg a korábban betervezett cseh–szlovák kormányközi konzultációk, mert a jelenlegi helyzetben a cseh fél ezt „nem tartja alkalmasnak” – közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök szerdán Prágában a kormány ülése után megtartott sajtótájékoztatón.

Csehország és Szlovákia kapcsolatában számos olyan téma van, amelyben érdemes együttműködni. Másfelől azonban nem szabad elrejteni, hogy a kulcsfontosságú külpolitikai kérdésekben a két fél álláspontja lényegesen eltér egymástól – mutatott rá a cseh kormányfő.

„Meggyőződésünk, hogy ebben a pillanatban nincs szükség a két kormány együttes ülésére. Döntésünkről, hogy halasszuk el a találkozót, már tájékoztattuk a szlovák felet” – mondta Petr Fiala újságíróknak. „Kapcsolataink sokrétűek, számos közös témánk van, amelyekkel foglalkozni kívánunk, de lényeges külpolitikai kérdésekben eltérőek az álláspontjaink, amit nem kívánunk eltitkolni” – fejtette ki a cseh miniszterelnök. Leszögezte: a cseh kormány problémásnak tartja például Juraj Blanár szlovák külügyminiszter minapi találkozóját Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Blanár és Lavrov a múlt héten Törökországban találkozott egy regionális fórumon.

Robert Fico reagálása

Robert Fico szlovák kormányfő közleményben úgy reagált: „a szlovák kormány soha nem fogja veszélynek kitenni a mély szlovák–cseh kapcsolatokat. Tudomásul vesszük, hogy a cseh kormánygarnitúra a veszélybe sodrásukról döntött, és csak azért, mert érdeke az Ukrajnában zajló háború támogatása, míg a szlovák kormány nyíltan a békéről beszél”.

Fico, akinek szavait a cseh közszolgálati televízió idézte, hangsúlyozta: a cseh kormány bármikor üdvözölve van Szlovákiában. Leszögezte: Pozsony nem kívánja megterhelni a szlovák–cseh politikai kapcsolatokat olyan, a nemzetközi helyzetet érintő eltérő nézetekkel, amelyeknek semmi közük sincs a szlovák–cseh együttéléshez.

Csehország és Szlovákia álláspontja elsősorban Ukrajnával kapcsolatban tér el egymástól. Míg Csehország anyagilag és katonailag is támogatja az Oroszország indította háborúban védekező Ukrajnát, Szlovákia a katonai támogatást elutasítja. A CTK cseh hírügynökség Fialát idézte, aki szerint eltérő véleményen vannak a felek az oroszok háborús okait illetően is.

A cseh és a szlovák kormány együttes ülésére legutóbb tavaly áprilisban a szlovákiai Trencsénben került sor. Robert Fico új szlovák kormányfő tavaly őszi prágai látogatása során a felek megegyeztek, hogy folytatni fogják a hagyományt. Az újabb együttes ülést csehországi helyszínnel idén tavaszra tervezték be.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×