Infostart.hu
eur:
385.3
usd:
331.89
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Facebook/Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola

Politikai bosszút sejtenek, veszélybe került a magyar nyelvű oktatás egy munkácsi iskolában

Bár semmilyen törvény nem kötelezi erre, mégis ukrán tannyelvű osztályt akart indítani a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola nemrég kinevezett ukrán igazgatója. A kezdeményezést a tantestület tiltakozása és egységes kiállása akadályozta meg. A tanárok szerint a városvezetés ellehetetlenítené a magyar nyelvű oktatást az iskolában. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy egy helyi konfliktus áll a háttérben.

A munkácsi intézmény a Facebook-oldalán közölte, hogy legutóbbi szakszervezeti gyűlésén a frissen kinevezett igazgató és helyettese bejelentette: rövidtávú célja a tantárgyak egy részének ukrán nyelven való oktatása, a magyart pedig idegen nyelvként tanítanák.

A középiskola tantestületének tájékoztatása szerint határozott tiltakozásukat látva az új intézményvezető változtatott álláspontján, így egyelőre nem indul új, ukrán tannyelvű osztály, és az oktatás is magyarul folytatódik, de mint írják,

„a városvezetés terve a magyar oktatás mielőbbi megszüntetése iskolánkban.”

A tantestület megfogalmazása szerint a tanévnyitó ünnepség nem a megszokott módon zajlik a történtek miatt, de jelezték: erről nem ők tehetnek.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke szerint keleten a helyzet változatlan. Orosz Ildikó arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy az oktatási törvény értelmében Ukrajnában a magyar iskolák 5-6. osztályában a tantárgyak mintegy 20 százalékát ukránul kell oktatni. Meglátása szerint ez egyelőre ezen a két évfolyamon nem okoz nagy gondot.

Hozzátette: úgy volt, hogy a 10. osztályt megkezdő diákok már idén szeptembertől ukránul tanulják a tantárgyak 60 százalékát. Ez azonban végül most mégsem valósul meg, a tervek szerint jövőre vezetik be az új rendszert.

Törvényi kötelezettség tehát nincs arra, hogy a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában ukrán osztályokat kellene indítani. Orosz Ildikó szerint egy helyi konfliktus áll a háttérben, egyik érintettje pedig az intézmény korábbi igazgatója, akit eltávolítottak a posztjáról. Ő jelenleg a bíróságon küzd igazáért, és első fokon nyert is.

Orosz Ildikó a kialakult helyzet hátteréről elmondta: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség delegáltjai a városi tanácsban nem voltak hajlandók részt venni a polgármester által vezetett koalícióban.

„Ezért most egyfajta politikai bosszúállás történik.”

Popovics Béla, a munkácsi középiskola pedagógusa úgy véli, a helyi városvezetés mindent elkövet annak érdekében, hogy az intézményben felszámolják a magyar nyelvű oktatást. Az újonnan kinevezett igazgató és helyettese sem beszél magyarul, nincs kapcsolatuk a magyar közösséggel,

sőt még iskolavezetői gyakorlattal sem rendelkeznek

– tette hozzá a tanár. A két új intézményvezető a már említett évindító szakszervezeti gyűlésen azt mondta, már most szeptembertől ukrán első osztályt akar indítani. Ez a terv a tanárok egységes kiállása miatt egyelőre meghiúsult.

Popovics Béla szerint a közeljövőben új ukrán tanárok is érkezhetnek a munkácsi középiskolába, „a tantestület azonban egy emberként áll ki az igaza mellett” – hangsúlyozta a pedagógus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×