Infostart.hu
eur:
379.12
usd:
321.61
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Már nem EU-párti a cseh többség

A CTK cseh hírügynökség szerint legutóbb 2016-ban, a migránsválság alatt volt ilyen alacsony az EU támogatottsága Csehországban.

Visszaesett az Európai Unióba vetett bizalom Csehországban. Míg tavaly a csehek 58 százaléka volt bizalommal az EU iránt, addig idén tavasszal már csak 46 százalék – derült ki az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, amelynek eredményét kedden közölte a cseh sajtó.

Legutóbb 2016-ban volt ilyen alacsony az EU támogatottsága Csehországban, amely 2004 május elsejétől tagja az európai integrációs szervezetnek. A belépés utáni első évtizedben az EU bizalmi indexe a csehek körében 55 százalék körül mozgott, a legalacsonyabb 2016-ban volt. Akkor az európai gazdasági és migránsválság következtében csak a csehek 37 százaléka bízott az EU-ban.

A tavalyi évhez viszonyítva egyaránt 11 százalékkal csökkent a csehek NATO-ba és az ENSZ-be vetett bizalma is: 56 százalékra, illetve 52 százalékra.

A megkérdezett cseh állampolgárok 50 százaléka azt nyilatkozta, hogy nem bízik az EU-ban, négy százalékuk pedig azt válaszolta, hogy nincs véleménye. A NATO és az ENSZ iránt a megkérdezettek 36 százaléka, illetve 37 százaléka nincs bizalommal.

A CVVM az uniós szervekbe és politikusokba vetett bizalmat is felmérte: itt jelenleg minden esetben a bizalmatlanság magasabb a bizalomnál. Az Európai Bizottságban a csehek 38 százaléka, az Európai Parlamentben pedig 36 százaléka bízik. Ursula von der Leyenre, az Európai bizottság elnökére a csehek 31 százaléka, Charles Michelre, az Európai Tanács elnökére 24 százalékuk, Josep Borellre, az EU külügyekért felelős biztosára pedig a cseh állampolgárok 23 százaléka tekint bizalommal.

A felmérést március közepétől május közepéig készítették a 15 év feletti cseh lakosok országos mintáján.

Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×