Infostart.hu
eur:
386.2
usd:
330.58
bux:
116792.84
2026. január 12. hétfő Ernő
A Dániából érkezett öt rombuszkrokodil (Crocodylus rhombifer), más néven kubai vagy gyémántkrokodil egyike a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2019. augusztus 16-án. Az öt állat még nagyon fiatal, ezért hosszuk alig haladja meg a fél métert, de idővel két méternél is nagyobbra nőnek majd. A rombuszkrokodil Kritikusan veszélyeztetett faj.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Ki ad többet egy krokodil életéért?

Vérszomjas árverést hirdetett a namíbiai kormány, de meg tudja magyarázni.

Negyven krokodil eladásáról és a kilövési engedélyek számának növeléséről döntött csütörtökön a namíbiai kormány.

Pohamba Sifeta környezetvédelmi miniszter az AFP hírügynökségnek azzal indokolta a döntést, hogy az ország egyes részein már túl sok krokodil él, és egyre több embert támadnak meg.

A minisztérium közleménye szerint az ország két észak-keleti rédiójában, Kavangóban és Zambeziben tervezik a 40 állat befogását, amelyeket árverésen bocsátanak majd áruba júliusban.

A krokodilokra bárki licitálhat, aki bizonyítani tudja hogy megfelelő élőhelyet tud biztosítani a számukra vagy igazolja azt, hogy van hivatalos engedélye az állatok exportjára.

Az intézkedés másik elemeként akár meg is duplázhatják a kilövési engedélyeket azon országrészekben, ahol a legtöbb krokodiltámadást regisztrálják.

A windhoeki kormány 2019 óta 2,3 millió namíbiai dollár (3,7 milliárd forint) jóvátételt fizetett ki az - olykor halálos kimenetelű - krokodiltámadások által sújtott családoknak, gazdáknak.

A krokodilárverések július 17-én kezdődnek, és időről időre később is megrendezik őket a populáció féken tartása céljából.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×