Infostart.hu
eur:
386.94
usd:
331.32
bux:
116481.2
2026. január 12. hétfő Ernő
A Meyer Burger (Industries) német vállalat napelemmodul-gyára a németországi Freibergben 2022. december 7-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Recesszióban a német gazdaság

A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is csökkent Németország hazai összterméke, az Európai Unió legnagyobb gazdasága ezzel úgynevezett technikai recesszióba került.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki végleges adata szerint a német GDP a stagnálást jelző első becslés helyett 0,3 százalékkal csökkent a január-márciusi időszakban az előző három hónaphoz képest, amikor 0,5 százalékos csökkenést mértek az előző negyedévhez viszonyítva.

Németország ezzel technikai recesszióba került, amely akkor következik be, ha két egymást követő negyedévben csökken a GDP.

A német gazdaság legutóbb 2020-ban, a koronavírus-világjárvány első szakaszában volt ilyen helyzetben.

Az előző év azonos időszakához mérten 0,5 százalékkal csökkent a GDP.

A Destatis jelentése szerint a visszaesés elsősorban az inflációval magyarázható, amely a vizsgált időszakban kiugróan magas volt - januárban és februárban 8,7 százalékos, márciusban 7,4 százalékos -, és nemcsak a lakossági fogyasztást, hanem a kormányzati kiadásokat is visszavetette. A háztartások kevesebbet költöttek a többi között élelmiszerre, ruházatra és lakberendezési cikkekre, fogyasztásuk 1,2 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, a kormányzati kiadások pedig még nagyobb mértékben, 4,9 százalékkal csökkentek.

A beruházási tevékenység viszont élénkült, ami tompította a visszaesést. Az építési beruházások 3,9 százalékkal nőttek, részben a kedvező időjárás hatására. A vállalkozások működését szolgáló tárgyi eszközökbe - gépek, berendezések, felszerelések, járművek - irányuló beruházások ugyancsak jelentősen, 3,2 százalékkal nőttek.

A külkereskedelem is hozzájárult a visszaesés mérsékléséhez, az export 0,4 százalékkal bővült 2022 utolsó negyedévéhez képest, az import pedig 0,9 százalékkal csökkent - áll a jelentésben.

A szövetségi kormány arra számít, hogy a gazdaság már a második negyedévben kikapaszkodik a recesszióból. A gazdasági minisztérium szerint a várható fejleményeket előre jelző mutatók, köztük a rendelésállomány alakulását mutató adatok és a vállalatok hangulatát mérő felmérések mind arra utalnak, hogy áprilistól lendületes növekedés indult.

A kormány az év egészére 0,4 százalékos, 2024-re 1,6 százalékos gazdasági növekedést vár. A berlini vezetés így optimistább, mint a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézetei, amelyek április elején bemutatott közös prognózisa szerint az idén 0,3 százalékos, jövőre 1,5 százalékos GDP-növekedés várható Németországban.

Nagy-Britannia kapaszkodik

Közben az idei első négy hónapban 286 ezer 414 autó készült az Egyesült Királyságban, 6,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Áprilisban a belföldi piacra 8,3 százalékkal kevesebbet, 11 ezer 707 autót gyártottak, míg az exportra szánt személygépkocsik előállítása 14,7 százalékkal, 54 ezer 820-ra emelkedett.

Címlapról ajánljuk
Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Hétfő délelőtt a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. A leginkább az hozott volatilitást, hogy a Trump-adminisztráció újabb jogi harcot kezdett a Federal Reserve ellen, amire kisebb menekülés indult az amerikai eszközökből. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×