Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Donald Trump volt amerikai elnök Mehmez Oz republikánus szenátusi képviselőjelölt választási kampányrendezvényén a Pennsylvania állambeli Latrobe városban 2022. november 5-én. A félidős kongresszusi és helyi választásokat november 8-án tartják az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A republikánusok szerint politikai döntés, ha Donald Trump ellen vádat emelnek

Az egykori elnök hétvégén arról beszélt, hogy tudomása szerint kedden letartóztathatják.

A demokraták szerint senki sem áll a törvény fölött, az exelnököt pedig azzal vádolják, hogy meggondolatlanul szít politikai feszültséget az ügyben – írja a BBC.

Trump ügyvédje állítólag a 2016-os elnökválasztást megelőzően fizetett egy pornószínésznőnek, Stormy Danielsnek azért, hogy hallgasson. A nő és Trump egy golfversenyen találkoztak és létesítettek intim kapcsolatot. Felesége, Melania Trump nem sokkal ezelőtt adott életet gyermekének. A 76 éves férfi ellen több más ügyben is folyik vizsgálat, bár még egyikben sem emeltek vádat ellene, ugyanakkor mindenben tagadja vétkességét.

Azt ígérte, még akkor is küzd azért, hogy a republikánusok jelöltje legyen a 2024-es választásokon, ha ténylegesen megvádolják. Egyelőre nem tudni, hogy büntetőjogi vádat emelnek-e ellene, sőt, a legalapvetőbb részleteken túl azt sem, hogy egy esetleges vádirat mit tartalmazhat.

A republikánusok felháborodtak

Mike Pence volt amerikai alelnök és Kevin McCarthy, az amerikai kongresszus legidősebb republikánus képviselője egyaránt a büntetőjogi felelősségre vonás ellen foglalt állást. Az ABC News-nak adott interjújában Mike Pence azt mondta, hogy a demokrata Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész, "politikai töltetű büntetőeljárást" folytat Trump ellen.

"Megdöbbentőnek tartom, hogy az Egyesült Államok egy volt elnöke ellen vádat emelnek, miközben New York-ot legyűri a bűnözés. Az, hogy a manhattani ügyész úgy gondolja, a Trump elleni vádemelés a legfőbb prioritása, szerintem az mindent elmond arról, amit az ország radikális baloldaláról tudni kell" – mondta.

Trump híveit szombaton arra szólította fel,

szervezzenek tömeges tüntetéseket tiltakozásul,

valamint vádolta az ügyészt, hogy információkat szivárogtatott ki újságíróknak. Mike Pence szerint a békés gyülekezéshez alkotmányos joga van minden amerikainak, de törvényes módon kell ezzel élnie.

Kevin McCarthy, az amerikai képviselőház elnöke "egy radikális ügyész felháborító hatalommal való visszaélésének" nevezte a vizsgálatot. Twitteren azt is megígérte, hogy kivizsgálják, szövetségi pénzeket használnak-e arra, hogy "politikai indíttatású büntetőeljárásokkal" beavatkozzanak a választásokba.

A demokraták viszont kiállnak az ügyész mellett

A demokraták ugyanakkor azzal vádolták Trumpot, hogy állításaival politikai ellentéteket szít. Elizabeth Warren demokrata szenátor szerint "senki sem áll a törvények felett", még akkor sem, ha történetesen elnök volt, és minden vizsgálatot le kell folytatni. "Nincs ok a tiltakozásra: a törvény úgy működik, ahogy kell, anélkül, hogy bárki számára félelmet vagy előnyt jelentene" – mondta.

A könyvelés áll az ügy középpontjában

Nancy Pelosi, a képviselőház előző elnöke csatlakozott Warren véleményéhez, hozzátéve, hogy Trump megjegyzései "meggondolatlanok" voltak, és csak az volt a célja, hogy folyamatosan jelen lehessen a hírekben. "Nem rejtőzhet el a törvénysértései, a választásainkkal szembeni tiszteletlenség és az erőszakra való felbujtás elől. A jogrendszerünk fogja eldönteni, hogyan vonjuk felelősségre" – írta a Twitteren.

A Stormy Daniels-ügy középpontjában az áll, hogy Trump hogyan térítette meg ügyvédjének, Michael Cohennek azt az összeget, amit a 2016-os amerikai választások előtt kifizetett Stormy Danielsnek. A 130 ezer dolláros összeget jogi költségként utalta át, az ügyészek viszont ezt üzleti feljegyzések meghamisításának tekinthetik, ami New Yorkban büntetendő.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×