Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
313.23
bux:
132633.84
2026. április 29. szerda Péter
Nyitókép: Pixabay

Elárverezi Nobel-békedíját orosz újságíró

A befolyó pénz jövője jól indokolható.

Árverésre bocsátja hétfő este a tavaly elnyert Nobel-békedíját Dmitrij Muratov orosz újságíró, a márciusban bezárt Novaja Gazeta című független orosz lap volt főszerkesztője, az aukció bevételét pedig az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kapja, hogy segítse az ukrajnai háború miatt földönfutóvá vált gyerekeket.

Muratov korábban már jelezte, hogy a díjjal járó 500 ezer dollár készpénzt jótékony célra ajánlja fel. Azt mondta: az adomány célja, hogy "esélyt adjon a menekült gyerekeknek a jövőre".

Az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban Muratov elmondta, különösen aggasztja az ukrajnai harcok miatt elárvult gyerekek sorsa.

Az orosz újságíró a Nobel-békedíj elárverezését szervező Heritage Auctions amerikai aukciós ház által közzétett videóban hangsúlyozta: azt szeretné, ha akciója egy villámcsődület (flash mob) kezdete lenne, és példával járna elöl mások számára is, hogy árverezzék el értékes tárgyaikat az ukránok megsegítésére.

Muratov élesen bírálta a Krím félsziget 2014-es Oroszországhoz csatolását és a február végén Ukrajna ellen indított átfogó orosz támadást. Lapja, a Novaja Gazeta március végén közölte, hogy az ukrajnai háború befejezéséig felfüggesztik az újság online és papíralapú változatát, illetve közösségimédia-tevékenységét, miután másodszor is figyelmeztetést kaptak az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelettől. A háború kezdete óta a korábbinál is nagyobb nyomás nehezedett az orosz hivatalos fősodorhoz nem tartozó, a Kreml politikáját bíráló médiumokra. Március elején betiltották az Eho Moszkvi rádióállomást és a Dozsgy online televíziót.

Muratov 2021-ben Maria Ressa Fülöp-szigeteki újságíróval megosztva kapta meg a Nobel-békedíjat azért a küzdelemért, amelyet "a demokrácia és a tartós béke előfeltételének tekinthető véleménynyilvánítás szabadságáért" folytatnak olyan országokban, amelyekben az újságírók "állandó veszélyben vannak" a fizikai és verbális támadásoktól, zaklatástól.

Muratov kitüntetésére már június 1-től lehet online licitálni, a hétfő esti élő licitet pedig a menekültek világnapjára időzítették. Hétfő reggel a legmagasabb ajánlat Muratov békedíjára 550 ezer dolláron állt, de a várakozások szerint ez az összeg milliós nagyságrendekig emelkedhet.

A Muratov békedíjával járó emlékérem 175 grammos, 23 karátos aranya nagyjából 10 ezer dollárt érhet.

A legnagyobb összeget eddig James Watson amerikai molekuláris biológus kapta a Nobel-díjjal járó emlékérméért: az 1962-ben az orvostudományi Nobel-díjjal kitüntetett tudós 2014-ben 4,76 millió dollárért adta el arany medálját. Három évvel később, a Watsonnal együtt kitüntetett Francis Crick családja 2,27 millió dollárra tett szert az emlékérem elárverezéséből, amelyet akkor is a Heritage Auctions szervezett.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután Ursula von der Leyennel tárgyalt

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×