Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.54
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Észak-koreai rakétakilövésről szóló tudósítást néznek emberek a szöuli főpályaudvaron 2022. május 4-én. A dél-koreai hadsereg szerint Észak-Korea vélhetően ballisztikus rakétát indított el ezen a napon a Japán-tenger (Keleti-tenger) irányába. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, ám a mostani észak-koreai rakétakísérlet már a 14. az év eleje óta.
Nyitókép: Ri Dzsin Man

Észak-koreai rakéták lepték el az eget Joe Biden távozása után

Észak-Korea szerdán felbocsátott három rakétát, köztük egy „feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát”, néhány órával azt követően, hogy az amerikai elnök elhagyta az ázsiai térséget – közölte a dél-koreai hadsereg. Joe Biden útjának egyik célja az volt, hogy megerősítse Szöul és Tokió amerikai támogatását Phenjan nukleáris fenyegetése miatt.

Szöul szerint a három rakétát Szunanból, Phenjan egyik külvárosából indították a Japán(Keleti)-tenger irányába. A feltételezett interkontinentális ballisztikus „rakéta hatótávolsága mintegy 360 kilométer, magassága pedig mintegy 540 kilométer” volt – derült ki a dél-koreai vezérkar közleményéből.

A második ballisztikus rakéta „20 kilométeres magasságban tűnt el”, a harmadik – feltételezhetően egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta – pedig mintegy 760 kilométert tett meg 60 kilométeres magasságban.

A japán védelmi minisztérium szerint az egyik rakéta „szabálytalan pályát” követett.

Phenjan olyan technológiát fejleszt, amely lehetővé tenné a rakéták manőverezését a felbocsátás után, beleértve a „hiperszonikus siklótechnológiát”, amely megnehezítené a rakétavédelmi rendszerek számára a rakéták elfogását.

„Az, hogy Észak-Korea ma egymás után egy feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát és rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat indított, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait közvetlenül sértő, törvénytelen cselekedet” – közölte a szöuli kormány a Nemzetbiztonsági Tanács ülését követően.

A dél-koreai hadsereg azt is közölte, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok szárazföldi rakétagyakorlatot hajtott végre, és vadászgépeket mozgósított válaszul Észak-Korea rakétaprovokációira.

(A nyitóképen: észak-koreai rakétakilövésről szóló tudósítást néznek emberek a szöuli főpályaudvaron 2022. május 4-én. A dél-koreai hadsereg szerint Észak-Korea vélhetően ballisztikus rakétát indított el ezen a napon a Japán-tenger (Keleti-tenger) irányába.)

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×