INFORÁDIÓ
2022. június 27. hétfő
László

kijev

ukrajna

háború

Ukrán katonák vizsgálják egy megsemmisült orosz páncélozott harci jármű roncsát a Kijev megyében fekvő és az ukrán hadsereg által visszafoglalt Nova Baszanban 2022. április elsején.

Kijev teljes térségét visszafoglalták az ukrán erők

Infostart

Közel háromszáz férfi holttestét találták meg Bucsán egy tömegsírban.

Az ukrán hadseregnek "Kijev teljes térségéből" sikerült kiszorítania az orosz erőket - közölte szombat este Hanna Maljar az ukrán védelmi miniszter helyettese. Az ukrán bejelentés szerint a főváros körül mintegy 30 települést sikerült visszafoglalni. Ukrán és nyugati források szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy az oroszok visszavonulnak Kijevtől, és Kelet-Ukrajnába csoportosítják át az erőiket.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében arra figyelmeztetett, hogy a visszavonuló orosz csapatok aknákat hagyhatnak hátra lakóházak, elhagyott felszerelések, sőt, akár holttestek közelében. Az államfő szerint a visszavonulás nem jelenti azt, hogy enyhülne a háborús helyzet, mert a távolból továbbra is mérhetnek rakétacsapásokat az orosz erők azokra a településekre, amelyeket most elhagytak. Kelet-Ukrajnában pedig heves harcokra lehet számítani - mondta.

Az aknákkal kapcsolatos állítását független források nem erősítették meg.

A fővárostól északnyugatra lévő Bucsa településen tömegsírra bukkantak, amelyben 280 férfi holttestét találták meg

- közölték a helyi hatóságok.

Sajtójelentések szerint orosz katonák célirányosan kivégezték a férfiakat Bucsa településen. Tarasz Bezerovec ukrán újságíró, politikai elemző a Twitteren azt írta: a 16 és 60 év közötti férfiakat megölték, több megkötözött holttesten fejlövés nyomaira bukkantak. Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy több mint húsz, civil ruhát viselő holttestet látott a város egyik utcáján.

Az AP amerikai hírügynökség tudósítója pedig arról számolt be, hogy ukrán katonák drótok segítségével húzták be civilek holttesteit az utcákról, attól tartva, hogy a halottak közvetlen közelében aknák lehetnek. Helyiek szerint a távozó orosz katonák több polgári személyt megöltek a városban.

Több ezer embernek sikerült elmenekülnie több, ostrom alatt lévő településről. Irina Verescsuk ukrán kormányfőhelyettes közlése szerint Mariupolból 765 ember távozott szombaton saját járművével, Bergyanszkból pedig csaknem 500 embert szállítottak el.

Nyitókép: MTI/EPA
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018