Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
312.58
bux:
147542.85
2026. szeptember 8. kedd Adrienn, Mária

Európa Tanács: Oroszország átlépte a szervezet alapokmányának vörös vonalait

Az ukrán határ jogellenes átlépésével Oroszország átlépte az Európa Tanács alapokmányában rögzített, kötelezettségeket meghatározó és egységet megkövetelő "vörös vonalat" is - jelentette ki Tiny Kox, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke hétfőn.

Tiny Kox a parlamenti közgyűlés rendkívüli, kétnaposra tervezett ülésének megnyitóján emlékeztetett: az Európa Tanács 1949-ben elfogadott alapokmánya kötelezővé teszi a tagállamoknak, hogy őszintén és hatékonyan működjenek együtt a közös célok, köztük a nagyobb egység elérésének és a közös örökséget képező eszmék és elvek megőrzésének megvalósításában.

A politikus közölte, hogy az alapokmány súlyos megsértése esetén a dokumentum lehetővé teszi az egyik tagország képviseleti jogának függesztését, illetve a szervezet Miniszteri Bizottsága kérheti a tagország kilépését is. Ha a tagállam nem tesz eleget a kérésnek, a bizottság határozhat az érintett ország tagságának megszűntetéséről.

A PACE elnöke szolidaritásra szólított fel azokkal, akik áldozatává váltak a háborúnak, amelynek - mint mondta - soha nem szabadott volna elkezdődnie, de azonnal véget kell érnie.

"Hadd fejezzem ki reményemet mindannyiunk nevében, hogy ez a háború mihamarabb véget ér, és a béke a lehető leghamarabb eljön minden ukrán kollégánk és az ostromlott tagállam, Ukrajna minden polgára számára" - fogalmazott.

Kox köszönetet mondott a szervezet tagállamainak, hatóságainak és polgárainak, hogy "mérhetetlen szolidaritást mutattak és mutatnak" a menedéket keresők iránt. Szavai szerint a nemzetközi szolidaritásra szükség van, és szükség lesz rá az elkövetkezőkben is, mivel - mint fogalmazott - "a fegyveres agresszió humanitárius következményei jelentősek lesznek, és hosszú ideig fognak tartani".

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a hétfőn kezdődött rendkívüli ülésen megvitatja Oroszország Ukrajna elleni háborújának következményeit. Számba veszi az Oroszországgal szemben meghozható lehetséges további intézkedéseket, miután a szervezet Miniszteri Bizottsága február 25-én felfüggesztette Oroszország képviseleti jogát, válaszul "a tagország kötelezettségeinek súlyos megsértésére".

A soron kívüli plenáris ülés végén a közgyűlés véleményt fogad el a megtenni szükséges intézkedésekről, valamint Oroszország európa tanácsi tagságát illetően.

Oroszország korábban már jelezte kilépési szándékát a szervezetből. "Oroszország nem fog részt venni abban, hogy a NATO-országok és az őket engedelmesen követő EU Európa legrégebbi szervezetét a nyugati felsőbbrendűség és önimádat bűvigéinek újabb platformjává alakítsa. Hadd élvezzék egymással a kommunikációt, Oroszország nélkül" - hangzott a külügyminisztérium közleménye.

Címlapról ajánljuk
7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

A légszennyezés világszerte évente közel 7 millió idő előtti halálesethez járul hozzá, miközben tízből kilenc embernek a WHO ajánlásainál rosszabb minőségű levegőt kell belélegeznie. Bár a helyzet javult, a legtöbb magyar város továbbra is Európa szennyezettebb feléhez tartozik. Az ENSZ 2019-ben nyilvánította szeptember 7-ét a Tiszta levegő a kék égboltért nemzetközi napjává. A légszennyezés ugyanis még mindig az egyik legnagyobb környezet-egészségügyi kihívás. A témáról Varga Judit, a HungaroMet Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa nyilatkozott az InfoRádióban.

Magyar Péter viszonválasza: „ne hazudjon bele az emberek szemébe”

Parlamenti viszonválaszában belügyminisztériumi számokkal szembesítette a kormányfő a KDNP-s ex-belügyminiszterhelyettest. Rétvári Bencét és Torockai Lászlót is hazudozással vádolta, és beszámolt egy szombati programjáról.
Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Az ázsiai piacokon vegyes hangulatú kereskedést láthatunk, a pénteki amerikai chiprali után pedig a dél-koreai tőzsde is felpattant. Ezt követően iránykeresést láthatunk Európában. Délután a Waberer's részvényeit kezdték el adni a befektetők, miután Kapitány István bejelentette, hogy feljelentést tesz a minisztérium a cég MFB-finanszírozása miatt, ennek eredményeként pedig már féléves mélyponton is járt az árfolyam.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, délelőtt 11 órakor az Európai Unió második negyedéves GDP-adata következik. Az Egyesült Államokban a Labor Day miatt zárva tartanak a tőzsdék. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×