Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.62
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kormány és az Autoliv autóipari vállalat közötti stratégiai együttműködési megállapodás aláírásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. január 20-án. Az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. a 91. vállalat, amellyel a kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Ezek a cégek összesen 193 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon, 15 ezerrel többet, mint a szerződések aláírásakor. A svéd vállalat aktív és passzív autóipari biztonsági rendszereket és kiegészítőket gyárt.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

2025-ben megindulhat egy vadonatúj BMW-modell gyártása Debrecenben

A gyár alapkőletétele 2022 júniusában lesz.

A válság ellenére a tavalyi volt a magyar gazdaság legsikeresebb éve a rendszerváltást követő időszakban, ráadásul idén számos építkezés megkezdődik, illetve lezárul, köztük a BMW új debreceni gyáráé is, így a 2022-es év még jobbnak ígérkezik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben.

A minisztérium közleménye szerint a BMW épülő gyárának területén a tárcavezető emlékeztetett rá, hogy tavaly a 7 százalékot meghaladó növekedés mellett megdőlt a beruházások, a foglalkoztatottság és az exportteljesítmény rekordja is.

Kiemelte, hogy a BMW egymilliárd eurós (360 milliárd forint) beruházásával ezer új munkahely jön létre Debrecenben.

Mint mondta, a telephelyen 2020-ban és 2021-ben még csak infrastruktúra-fejlesztés zajlott,

idén viszont megkezdődik a tervezett épületek építése.

Így 2025-ben megindulhat egy vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő modell gyártása, amely még nem szerepel a márka kínálatában - közölte.

Rámutatott, hogy minden teljesült, illetve határidőre teljesülni fog, amit a kormány ígért a beruházónak, így lezárultak a közműfejlesztések és 80 százalékosan kész vannak a városi útfejlesztések is.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Németország és Kína mellett Magyarország a világ egyetlen országa, ahol mind a három nagy német prémium autógyártó vállalatnak lesz gyára. Kiemelte, hogy a BMW beruházása újabb lendületet ad hazánk vezető szerepének az autóipar elektromos átállásában, ami biztosítja a gazdaság hosszú távú növekedését.

"Az elmúlt tizenkét év patrióta gazdaságpolitikája nyomán a magyar gazdaság mára az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságává vált, aminek nagyon fontos, stabil és szilárd alapját adja a német prémium autógyártó vállalatok és Magyarország szimbiózisa" - mondta.

Szijjártó Péter aláhúzta: a beruházás elnyeréséhez szükség volt arra, hogy az elmúlt években Magyarország felépítette Európa legversenyképesebb beruházási környezetét, amely a politikai stabilitásra, a kiváló munkaerőre és Európa legalacsonyabb, munkát terhelő adóira épül.

"Ha megkapjuk a választópolgárok bizalmát áprilisban, akkor tovább folytatjuk az adócsökkentésekre épülő, nagyberuházásokat ösztönző, munkahelyeket teremtő gazdaságpolitikát annak érdekében, hogy újabb beruházásokat tudjunk Magyarországra hozni, hogy a teljes foglalkoztatottság és a gazdasági növekedés legyen a karaktere a következő éveknek is" - szögezte le.

Beszámolt arról is, hogy tavaly 11 százalékos növekedést követően a magyar-német kereskedelmi forgalom értéke elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít.

A BMW Group közleményében ismerteti: az építkezés jelenlegi szakasza a központi irodaépületet, a képzési központot, az adatközpontokat és a további infrastrukturális épületeket érinti. A termelőlétesítmények építése még ebben az évben megkezdődik. A debreceni gyár alapkőletétele 2022 júniusában lesz.

Papp László (Fidesz-KDNP), a cívisváros polgármestere a közlemény szerint a helyszínen azt mondta, a BMW debreceni építkezésének megkezdése új korszak kezdetét jelenti számukra. A világ egyik leginnovatívabb vállalata, a BMW Group és Közép-Európa egyik legsikeresebb városa, Debrecen együtt építi a jövőt a fenntarthatóság és az innováció jegyében - tette hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy elkötelezettek a BMW debreceni sikere mellett, ami hozzájárul a város és polgárai sikeréhez.

Az első épületek kivitelezésének megkezdésével a létesítmény felveszi leendő formáját - mondta Hans-Peter Kemser, a BMW Group debreceni gyárának új igazgatója, aki a közlemény szerint már találkozott a BMW Group helyi csapatával, illetve a debreceni és magyarországi partnerekkel.

"Minden személyes beszélgetés során rendkívül pozitív hozzáállást tapasztaltam és elköteleződést aziránt, hogy kiváló együttműködésünket folytatva a BMW Group csúcstechnológiás gyárát építsük fel itt Debrecenben" - tette hozzá.

A BMW közleményében emlékeztet: Hans-Peter Kemser 2022 elején vette át a BMW Group debreceni gyárának igazgatói feladatait. Az új vezető sokéves szakmai tapasztalattal rendelkezik az autógyártás és az elektromos mobilitás területén. 2015 és 2021 között a BMW Group lipcsei gyárának működéséért volt felelős.

Jelenleg egy Debrecenben és Münchenben dolgozó szakmai stáb irányítja a különböző humánerőforrás, üzemeltetési, fenntarthatósági, pénzügyi és tervezési tevékenységeket. A kivitelezési munkálatok előrehaladtával újabb karrierlehetőségek nyílnak meg. A munkaerő-toborzás jelenlegi szakaszában a hangsúly olyan munkaterületekre koncentrálódik, mint az üzemépítés, a humánerőforrás, a létesítményüzemeltetés, a pénzügy, a beszerzés és az IT - ismertette a cég közleménye.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×