Mind több jelentés szerint az utóbbi hetek kiváró, sarkos állásfoglalást kerülő német kormányzati politikája egyaránt negatív benyomást keltett a nemzetközi és a németországi honi közvéleményben. Mielőtt Scholz elindult volna hétfői amerikai látogatására, a Der Spiegel már javában azt vetette az új kancellár szemére, hogy a nemzetközi politika más vezetői az elmúlt hetekben személyesen is egymás után igyekeztek hozzájárulni az orosz–ukrán határon kialakult feszült helyzet eloszlatásához, „Scholz azonban még mindig nem vette fel a telefont”, nem kereste a közvetlen párbeszédet Moszkvával vagy Kijevvel – mutatott rá a befolyásos lap véleménye.

A kancellár környezetében azt remélik, hogy most a washingtoni (a tárgyalásokról itt írtunk), majd a közeli napokban esedékes kijevi és moszkvai út segíthet kiegyensúlyozni a képet, de az ellenzék új vezére, Friedrich Merz CDU-elnök a hétvégi Bild am Sonntagnak úgy fogalmazott, hogy Scholz útja „már elkésett”. Merz szerint ugyanis „már hetekkel ezelőtt” szükség lett volna rá, olyan világos üzenetet közvetítve, amit a fontosabb európai szövetségesekkel egyeztetve vihetett volna magával a kancellár.

Mintegy ezt alátámasztva szivárgott ki a napokban a washingtoni német nagykövet, Emily Haber január végén Berlinbe küldött üzenete, amiben a diplomata már akkor

arra figyelmeztette kormányát, hogy az amerikai fővárosban mind többen „megbízhatatlan partnerként” utalnak Németországra.

A brüsszeli Politico mindezek kapcsán megszólaltatta a berlini, nemzetközi kapcsolati és biztonságpolitikai tanácsadó és elemző intézet, a German Institute for International and Security Affairs (SWP) külpolitikai szakértőjét, Sabine Fischert, aki szerint az új kancellár egyelőre nem tudott elődjének, Angela Merkelnek „a nyomdokaiba lépni”.

Merkel „hosszú időn át rendkívül meghatározó szerepet játszott Oroszország és a kelet-európai országok, vagy éppen a nyugati partnerek kapcsolatainak alakításában”, és ezt a szálat utóda láthatóan eddig nem tudta érdemben felvenni.

A kép teljességéhez tartozik, hogy Annalena Baerbock, zöld párti német külügyminiszter januárban már ellátogatott az ukrán és az orosz fővárosba, de ez nem sok nyomott hagyott a folyamatok alakulásán. Annál nagyobb, és a

Scholz-kormányra nézve sokkal előnytelenebb visszhangja lett annak a döntésnek, hogy fegyverek helyett 5000 páncélsisakot küldtek Kijevbe.

Pedig elemzők szerint a szándék annyiban nem volt elhibázott, hogy az ukrajnai fegyvereladástól mindeddig mereven elzárkózó kormány ezzel a lépéssel voltaképpen a berlini pozíció „puhulását” kívánta érzékeltetni. A hatást azonban teljesen lerontotta Christine Lambrecht német védelmi miniszter azon nagyhangú bejelentése, hogy ezzel a döntéssel Berlin „nagyon világos jelzést” adott, hogy a konfliktusban az ukránok pártján van.

A küldemény a bejelentéssel párosulva napokig a nemzetközi gúnyolódás kedvenc céltáblája lett, úgyhogy az akciót a Politico szerint még berlini kormányzati körökhöz tartozó illetékesek is „katasztrofálisnak” minősítették.

Jobb kommunikációt sürgetett a napokban Michael Roth, a korábbi Merkel-kormány szociáldemokrata Európa-ügyi minisztere, majd később külügyi államtitkára, jelenlegi parlamenti képviselő is, aki egy napokban tett nyilatkozatában azt szorgalmazta, hogy

az új kormány „magyarázza el jobban” partnereinek, mi vezérli az ukrán válság során tanúsított politikáját.

A már idézett Sabine Fischer ennek kapcsán nyilatkozatában kilátásba helyezte, hogy szerinte amerikai látogatása során Scholztól mindenképpen „egyértelműbb színvallást” várnak majd. A kancellár az amerikai elnökkel folytatott tárgyalása mellett kongresszusi képviselőkkel is találkozik, és egyebek között egy terjedelmesebb CNN-interjú is vár rá.

Scholz igazából már napok óta igyekszik menteni kormánya eddigi profilját. A német ARD-nek adott vasárnapi nyilatkozatában például hosszasan fejtegette, hogy Németországot hosszú idő óta egyértelmű és világos stratégia fűzte és fűzi nyugati szövetségeseihez, ami pedig Ukrajnát illeti, 2014 óta éppen Németország volt az, amelyik eddig a legjelentősebb pénzügyi támogatást nyújtotta Kijevnek.

Különböző lapjelentések és elemzések általában két dologgal magyarázzák az orosz-ukrán vonatkozásban viszonylag passzívnak tekinthető német kormányzati politikát. Egyfelől visszatérően utalnak arra, hogy a jelenlegi koalíciót vezető Német Szociáldemokrata Párt (SPD) hagyományosan „együttműködőbb” viszonyt ápol az orosz vezetéssel, ami történelmi bűntudaton ugyanúgy alapul, mint gazdasági érdekeken.

Másfelől pedig

a Scholz-vezette koalíció hátországa nagyon is megosztott a követendő orosz és ukrán politika megítélésében.

A szociáldemokraták és a zöldek soraiban legalábbis hiányzik a közös hang, ami különösen az SPD esetében szembeötlő, lévén itt egészen magas beosztású politikusok (így maga Kevin Kühner pártfőtitkár, vagy Rolf Mützenich parlamenti frakcióvezető is) élesen ellene voltak, hogy például német fegyvereket juttassanak az ukrán védelmi erőkhöz. Úgymond, „számukra már a sisak is sok volt”.