Infostart.hu
eur:
356.29
usd:
312.3
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Joe Biden és Vlagyimir Putyin az Ukrajna körüli helyzet enyhítéséről tárgyalt

A többi között az Ukrajna körül kialakult helyzetről, az esetleges orosz támadás veszélye miatt kialakult válság diplomáciai megoldásáról tárgyalt csütörtök este az amerikai és az orosz elnök.

Telefonbeszélgetésük mintegy ötven percig tartott - közölte a Fehér Ház. A beszélgetés idején Joe Biden a Delaware állambeli Wilmingtonban, szűkebb pátriájában tartózkodott, ahová az év végi ünnepekre utazott.

A megbeszélést Vlagyimir Putyin kezdeményezte. Decemberben ez volt a második telefonos egyeztetés a két vezető között, a magas rangú amerikai és orosz vezetők január 10-re tervezett genfi találkozója előtt.

A Fehér Ház közölte, hogy a beszélgetés keleti idő szerint délután 3 óra 35 perckor (közép-európai idő szerint 21 óra 35-kor) kezdődött és 50 perccel később ért véget. A tárgyalás tartalmáról a felek egyelőre nem tájékoztattak. Mind a Fehér Ház, mind a Kreml azt jelezte, hogy később ad tájékoztatást.

Az előzetes információk szerint a két államfő eszmecserét folytatott a 2015-ös iráni atomalku újraélesztéséről folyó bécsi tárgyalásokról is.

Mint a csütörtöki nap folyamán korábban a megbeszélések résztvevői megerősítették, megállapodás nélkül értek véget aznap az iráni atomalku megmentéséről szóló idei tárgyalások Bécsben, de már január 3-án folytatják a kompromisszumkeresést. Mihail Uljanov, az orosz tárgyaló úgy vélte, hogy ha "váratlan tényezők nem szólnak közbe", február első felében megszülethet a megállapodás. Megerősítette: a fő nehézséget az jelenti, hogy túlságosan összetett problémát kell megoldani, amely magában foglalja az amerikai szankciók eloldását és az iráni vállalások teljesítését egyaránt.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×