Infostart.hu
eur:
354.36
usd:
310.21
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Jair Bolsonaro brazil elnök szájmaszkban távozik az Alvorada elnöki rezidenciáról Brazíliavárosban 2020. május 225-én. A 65 éves Bolsonaro 2020. július 7-én bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje.
Nyitókép: MTI/EPA-EFE/Joedson Alves

Újabb botrányos kijelentése miatt kérdezi a bíróság a brazil elnököt

A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája vizsgálatot rendelt el pénteken Jair Bolsonaro elnök ellen egy szenátusi vizsgálóbizottság kérésére, mert az államfő egy októberi nyilvános szereplésében azt mondta: a koronavírus elleni vakcinák növelhetik az AIDS vírusával való megfertőződés veszélyét.

Az elnök egy olyan élő adásban mondta ezt, amelyet a közösségi média több platformja közvetített. A Facebook és a YouTube utána ideiglenesen le is tiltotta Bolsonarót. Ő azzal védekezett, hogy nem állított semmit, csak egy újságcikkből idézett.

Az elnököt már számos bírálat érte amiatt, hogy nem megfelelően irányítja a járványkezelést. Ő maga nem volt hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen.

A szenátusi vizsgálóbizottság szerint Bolsonaro kilenc rendbeli bűncselekményt követett el a brazil járványkezelésben, köztük emberiesség elleni bűncselekményt is. A nyomozást Alexandre de Moraes bíró rendelte el.

Az ENSZ AIDS elleni világprogramja szerint a gyógyszerfelügyeletek által jóváhagyott, koronavírus elleni vakcinák a legtöbb ember számára biztonságosak, köztük a HIV-fertőzötteknek is. A HIV vírus okozza az AIDS-betegséget.

A szenátusi vizsgálóbizottság átadta a Bolsonaro ellen összeállított jelentését Augusto Aras legfőbb ügyésznek, de a hírügynökségek szerint kicsi az esélye annak, hogy Aras olyan büntetőeljárást folytat le az elnök ellen, amely fenyegetné a pozícióját, mert őt éppen Bolsonaro nevezte ki. A vizsgálat elrendelése Moraes főbíró által annyit jelent, hogy szigorúan tudja ellenőrizni a főügyész munkáját az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×