Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Twitter

Halálbüntetés vár a kórház rémére

Négyrendbeli gyilkosságért ítéltek el kedden egy ápolót az Egyesült Államokban. Az ügyészség szerint a kórházban lábadozó betegek azután haltak meg, hogy a férfi szívműtétjüket követően levegőt fecskendezett ereikbe.

A 37 éves William George Davist azzal vádolták, hogy levegőt fecskendezett a négy beteg artériájába, miután 2017-ben és 2018-ban szívműtéten estek át a tyleri Christus Trinity Mother Frances kórházban. A műtétek utáni felépülés során a négy beteg megmagyarázhatatlan neurológiai problémák következtében meghalt – írja a hirado.hu.

William Yarbrough pulmonológus és belgyógyász a tárgyaláson elmondta, hogy az agyi szkennerek képeit megvizsgálva megállapította, hogy levegő volt az áldozatok agyának artériás rendszerében – ehhez hasonlót az orvoslásban eltöltött évtizedei alatt még soha nem tapasztalt. Kizárta a vérnyomásproblémákat vagy a levegő befecskendezésén kívül bármilyen más halálozási okot, és megállapította, hogy az eset csak a műtétek után történhetett, mivel a szövődmények a betegek lábadozása közben jelentkeztek.

Phillip Hayes védőügyvéd azzal érvelt az esküdtszéknek, hogy a kórháznak problémái voltak, és védence, Davis csupán bűnbak, akit azért vádoltak meg, mert ott volt, amikor a halálesetek bekövetkeztek.

Ezzel szemben Jacob Putman ügyész azt hangsúlyozta, hogy a kórház nem változtatott az eljárásain, és azóta nem történt hasonló incidens, hogy Davisnek megszűnt a munkaviszonya.

A Smith megyei esküdtszék körülbelül egy órán át tanácskozott, mielőtt bűnösnek találta az ápolót. Az ügyészek úgy tervezik, hogy az ítélethirdetés során halálbüntetést kérnek a férfira.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×