Infostart.hu
eur:
386.3
usd:
331.64
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
A pusztítás nyomai a bejrúti kikötőben történt előző napi hatalmas robbanást követően 2020. augusztus 5-én. A detonáció következtében legkevesebb száz ember életét vesztette, több mint négyezren megsebesültek. A robbanások okát nem tudni.
Nyitókép: MTI/AP/Bilal Huszein

Kulcsfontosságú lépéshez ért a több mint kétszáz ember halálát is okozó bejrúti robbanás ügye

Libanoni parlamenti képviselők és biztonsági szervezetek vezetői ellen kezdeményezett jogi eljárást a több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó tavaly augusztusi bejrúti robbanással összefüggésben vizsgálódó bíró - jelentette pénteken az NNA libanoni állami hírügynökség.

Tarek Bitar kérvényezte a kormánytól és a belügyminisztériumtól, hogy kihallgathassák a két legmagasabb rangú biztonsági főnököt, a biztonsági igazgatóság, illetve az állambiztonsági hivatal vezetőjét. A meghallgatásra még nem tűztek ki dátumot.

A bíró a parlamentet felkérte, hogy függessze fel annak a két képviselőnek és egy volt belügyminiszternek a mentelmi jogát, aki ellen még elődje emelt vádat.

Bitar megerősítette továbbá a Haszan Diáb libanoni ügyvezető kormányfő elleni - még tavaly decemberben bejelentett - vádemelést is az ügyben, illetve közölte, hogy vádat emelnek még a hadsereg egy volt parancsnoka és a katonai hírszerzés volt vezetője ellen is.

A bíró eljárását bátor lépésként méltatták az áldozatok családtagjai. Elődjét februárban elmozdították az ügy vizsgálóbírói pozíciójából, miután az általa megvádolt két egykori miniszter kétségbe vonta semlegességét.

Tavaly augusztus 4-én Bejrút kikötőjében egy raktárban több száz tonna ammónium-nitrát repült a levegőbe. A detonáció több mint kétszáz ember halálát okozta, és több mint hatezren megsérültek. A robbanás a közeli városnegyedeket lakhatatlanná tette. Haszan Diáb és kormánya ezután benyújtotta lemondását, de ügyvivő kormányként még a helyén maradt, mert nem sikerült megválasztani az új kabinetet.

Bírósági források szerint magas rangú politikusok ellen annak alapján indulhat eljárás, hogy a jelek szerint tudomásuk volt arról, hogy a kikötőben veszélyes anyagokat tárolnak, de mégsem tették meg a szükséges lépéseket a tragédia elkerülése érdekében. Az áldozatok hozzátartozói és a károsultak széles körben a hatalmon levő politikai osztályt vádolják korrupcióval és mulasztással, amely a robbanáshoz vezethetett.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×