Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Az izraeli hadsereg légicsapásokat mér a Gázai övezet északi részére, miután palesztin rakétákat lőttek ki izraeli célpontokra Gáza környékéről 2021. május 10-én.  A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet az Izraelhez intézett ultimátuma lejárta után indított rakétákat izraeli települések felé. Az ultimátum szerint Izraelnek ki kellett volna vonnia biztonsági egységeit este 6 óráig az Al-Aksza mecsetnek otthont adó Templomhegyről, és az utóbbi hetek összetűzéseinek célpontjában álló Sejk Dzsarra lakónegyedből, valamint szabadon kellett volna engednie az utóbbi napok zavargásaiban őrizetbe vett palesztinokat.
Nyitókép: MTI/AP/Hatem Moussa

Negyedik napja esik a rakétaeső Izraelben

Csütörtök éjjel folytatódott a rakétaháború Izrael és a gázai iszlamista szervezetek között.

Csütörtök este óta 190 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael felé, közülük 30 még az övezet területén ért földet a Kan közszolgálati rádió péntek reggeli jelentése szerint.

Hedi Zilberman, a hadsereg szóvivője a Jediót Ahronót című újság portálja, a ynet szerint reggel bejelentette, hogy izraeli egységek mintegy ezer lövedéket indítottak az övezet felé éjjel repülőgépekről, ágyúkból és harckocsikról. Hat légibázisról 160 repülőgéppel kezdtek összehangolt támadást éjfél után, melyben 35 perc alatt 150 célpontra 450 rakétát lőttek ki.

Ezen az éjjelen is számos alkalommal védett helyre, óvóhelyre kellett sietniük az Izrael déli és középső részén élőknek, s elsősorban a Gázai övezet szomszédságában sokan az óvóhelyeken töltötték az egész éjszakát.

A mintegy 90 százalékos hatékonysággal működő Vaskupola légvédelmi rendszeren áthatoló rakéták becsapódásai miatt nyolc embert kellett kórházba szállítani.

Egy 87 éves nő életét vesztette, miközben a szirénák figyelmeztetésére óvóhelyre tartott, és a fején megsebesült, egy 90 éves férfi pedig hasonló körülmények között könnyebb sebesüléseket szenvedett. Az övezet környékén élőknek mindössze 15 másodpercük van a védett helyek elérésére a légiriadó kezdetétől.

Csütörtök éjjel is tovább zajlottak az összecsapások országszerte zsidó és arab csoportok között. Lódban a kijárási tilalom ellenére súlyosan megsebesült egy 19 éves és könnyebben egy 30 éves zsidó férfi, akikre arab fegyveresek lőttek rá. A rendfenntartók nyolc gyanúsítottat fogtak el a zavargásokban, és a későbbiekben további letartóztatások várhatók.

A Tel-Aviv melletti Jaffón arabok megtámadtak, kövekkel dobáltak egy 19 éves katonát, akit életveszélyesen súlyos fejsérülésekkel szállítottak kórházba.

Haifán 12, a rendőrséggel összecsapó arab fiatalt tartóztattak le, akik kövekkel dobálták a biztonságiakat, és felgyújtottak különböző tárgyakat az utcákon.

A Negev sivatagban egy 8 éves arab kislány súlyosan megsérült a Walla hírportál értesülése szerint, és a beér-sevai Szoroka kórházba vitték, miután az autót, melyben utazott, kövekkel dobálták Abu-Kvider beduin település bejáratánál.

Tel-Avivban a rendőrség őrizetbe vett két, 30 év körüli zsidó lakost fegyverek birtoklása miatt, miután a közösségi médiában arabok megtámadására szólítottak fel.

Izrael és a gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között hétfőn kezdődött rakétaháború, miután Jeruzsálemben összecsapások voltak a palesztinok és az izraeli biztonságiak között az al-Aksza mecsetnél.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×