Infostart.hu
eur:
377.39
usd:
323.56
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard

Enyhítés Angliában szerda hajnaltól

Megszavazta kedden a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezése végett november 5-én bevezetett négyheti angliai zárlat feloldását. A döntés nyomán szerdán nulla órától új, háromfokozatú készenléti rendszer lép életbe, de Anglia nagy része a két legmagasabb készültségi szint hatálya alá kerül.

A hatórás vita után megtartott kedd esti voksoláson az alsóházi képviselők 291 szavazattal hagyták jóvá a kormányzati tervet, amely ellen 78-an voksoltak.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt csaknem egységesen tartózkodott.

A Boris Johnson miniszterelnök vezette kormányzó Konzervatív Párt frakciójában komoly lázadás bontakozott ki az új sávos készenléti rendszer ellen, és a tory pártcsoportból 56-an a kormányzati indítvány ellen szavaztak, elsősorban azzal az indokkal, hogy a szigorú új készültségi rendszer súlyos gazdasági károkat okoz főleg a hátrányosabb helyzetű választókerületekben.

A szavazási arány a képviselői mandátumok pártonkénti megoszlása alapján azt jelenti, hogy ha a munkáspárti frakció nem tartózkodott volna, hanem szintén az új rendszer ellen szavaz, a kormány javaslata elbukott volna a kedd esti voksoláson.

Sir Keir Starmer, a Labour vezetője azzal indokolta a tartózkodást, hogy a párt elvben támogatja ugyan a járvány megfékezését célzó regionális korlátozásokat, az intézkedést azonban csak akkor tudta volna megszavazni, ha a kormány jelentős további gazdasági-pénzügyi támogatást is társított volna az új rendszerhez.

A háromfokozatú angliai készenléti rendszerben alacsony fokozat nincs, a legalacsonyabb, egyes szint is közepes riasztási fokozatnak számít, a kettes szint magas, a hármas szint nagyon magas járványkészültséget jelent a hivatalos meghatározás alapján.

A brit kormány járványügyi korlátozó intézkedései rendszerint csak Angliára terjednek ki, mert az egészségügyi szabályozás az Egyesült Királyság többi országában - Skóciában, Walesben és Észak-Írországban - a helyi kormányok hatáskörébe tartozik.

Az 56 milliós Angliában él ugyanakkor az Egyesült Királyság lakosságának 85 százaléka.

A sávos rendszeren belül szerdától a második, vagyis magas készültségi szint hatálya alá kerül Anglia legnagyobb része a tízmilliós Londonnal együtt.

Több nyugat-, közép- és észak-angliai járványgócban, köztük Bristolban, Birminghamben, Newcastle-ban, Leedsben, Sheffieldben, Manchesterben és Yorkban, valamint a délkeleti Kent megyében viszont a hármas, nagyon magas készültségi szint lép életbe.

A legalacsonyabb, egyes - vagyis közepes - készültségi szint csak három országrészben, a délnyugat-angliai Cornwall megyében, a cornwalli partoktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő Scilly-szigeteken és a dél-angliai partok közelében lévő Wight-szigeten lesz érvényes.

Mindez azt jelenti, hogy szerdától 55 millió angliai lakos - a teljes lakosság 99 százaléka - a magas vagy a nagyon magas készültségi szint hatálya alá kerül.

A legenyhébb fokozatú járványkészültségi szintre besorolt térségekben élőktől is azt kéri a brit kormány, hogy ha lehetséges, otthonról dolgozzanak. Emellett szabadtéren és zárt terekben, így a lakásokban is legfeljebb hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat huzamosabb ideig egymás társaságában, a vendéglátóhelyek 23 óráig tarthatnak nyitva, de étel- és italrendelést helyszíni felszolgálásra csak 22 óráig vehetnek fel.

A második készenléti szint érvénye alá tartozó országrészekben a nem egy háztartásban élők zárt terekben nem tarthatnak összejöveteleket és szabadtéren is legfeljebb hat, nem egy fedél alatt lakó ember tartózkodhat együtt. A puboknak és a bároknak zárva kell tartaniuk - hacsak nem üzemelnek étteremként is -, más vendéglátóhelyek pedig csak kiadós mennyiségű étellel együtt szolgálhatnak fel szeszes italt.

A legmagasabb, harmadik készenléti szintű térségekben a múzeumoknak, a turistalátványosságoknak, a zárt terű szórakozóhelyeknek, a szállodáknak és egyéb szálláshelyeknek zárva kell tartaniuk, csakúgy, mint az összes vendéglátóhelynek, bár az utóbbiak elvitelre és házhozszállításra felvehetnek ételrendelést.

A kormány kéthetente felülvizsgálja az egyes országrészek készenléti besorolását.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Törékeny az iráni tűzszünet - Romlik a hangulat a tőzsdéken

Törékeny az iráni tűzszünet - Romlik a hangulat a tőzsdéken

A piacok mérsékelt hangulatromlással reagáltak arra, hogy a washingtoni és teheráni jelzések nyomán bejelentett kéthetes tűzszünet nem tűnik stabilnak. Szerdán még nagyot raliztak a részvénypiacok az amerikai-iráni megállapodás hírére, csütörtök reggel a határidős indexek már mérsékelt esést jeleznek előre, a befektetők egyre inkább a törékeny geopolitikai helyzetre fókuszálnak. A bizonytalanság középpontjában Libanon áll, Irán a tűzszünet megsértésével vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt az izraeli támadások folytatása miatt. A feszültséget tovább növeli, hogy Donald Trump világossá tette, az amerikai katonai jelenlét fennmarad a térségben egy végleges megállapodásig, és ismét nyomást gyakorolt Irán nukleáris programjára, valamint a Hormuzi-szoros megnyitására. A befektetői hangulat a tegnapi eufóriából óvatosságra váltott, a részvénypiacok Ázsiában mérsékelten esnek, az olajárak kis mértékben emelkednek, miután Teherán a Hormuzi-szoros lezárásával reagált az eseményekre.  Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×