eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Annegret Kramp-Karrenbauer pártfőtitkár, a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik elnökjelöltje beszédet mond a CDU tisztújító kongresszusának otthont adó hamburgi rendezvényközpontban 2018. december 7-én. A pártot 18. éve vezető Angela Merkel utódját ezen a napon választják meg a kongresszuson. A tisztségre három jelölt pályázik: Annegret Kramp-Karrenbauer, Friedrich Merz, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös parlamenti frakciójának volt vezetője, és Jens Spahn egészségügyi miniszter.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

A CDU a tartományi parlament feloszlatása nélkül oldaná meg a türingiai válságot

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségének pénteki állásfoglalása szerint a helyi törvényhozás (Landtag-) feloszlatása nélkül kell stabil viszonyokat teremteni Türingia tartományban, ahol politikai válság alakult ki annak révén, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatásával választottak miniszterelnököt, aki az országos felháborodás miatt már az első hivatali napján bejelentette távozását.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU vezetője az elnökség berlini ülése után felszólította a szociáldemokratákat (SPD) és a Zöldeket, hogy állítsanak olyan miniszterelnök-jelöltet, aki "nem megosztja, hanem egyesíti a tartományt".

Jelezte, hogy a CDU hajlandó lenne megszavazni egy ilyen jelöltet, és ügyektől függően, eseti alapon kívülről támogatni egy kisebbségi kormányt, amelyet az SPD, a Zöldek és a szociáldemokratáktól balra álló Baloldal (Die Linke) alkot. Mint mondta, már azonosítottak is egy sor projektet, amelyben lehetséges a "szakmai" együttműködés a kisebbségi kormánnyal.

Azonban a CDU nem hajlandó az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből létrejött Baloldal jelöltjét megválasztani kormányfőnek, és nem hajlandó AfD-s jelöltre vagy olyan jelöltre szavazni, aki rászorul az AfD támogatására - mondta Annegret Kramp-Karrenbauer.

A pártelnök hangsúlyozta, hogy gyorsan stabil és világos viszonyokat kell teremteni Türingiában. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy az SPD és a Zöldek állítsanak a CDU-nak is elfogadható kormányfőjelöltet. Amennyiben pedig a helyzetet nem lehet rendezni a Landtag jelenlegi összetétele mellett, fel kell oszlatni a testületet és új törvényhozási választást kell tartani - tette hozzá.

Az erfurti Landtagban szerdán tartott miniszterelnök-választáson Thomas Kemmerich, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa szerezte meg a tisztséget. A döntést a harmadik választási forduló hozta meg. Thomas Kemmerich csak ebben a fordulóban indult. Az AfD-s képviselők ebben a fordulóban kihátráltak saját jelöltjük mögül, és valamennyien az FDP-s indulóra szavaztak, aki pártja, a AfD, valamint a CDU támogatása révén egy vokssal megelőzte a Baloldal jelöltjét, Bodo Ramelow ügyvezető kormányfőt.

A váratlan fordulat országszerte megdöbbenést okozott és tiltakozást váltott ki, számos nagyvárosban tüntetéseket tartottak amiatt, hogy az AfD támogatásával választottak miniszterelnököt Türingiában. Tiltakoztak pártok, társadalmi szervezetek és egyházak. A németországi zsidó közösség több vezetője is elítélte a történteket, hangsúlyozva, egy demokráciában nem fordulhat elő, hogy jobboldali radikálisok támogatásával tesznek meg valakit kormányfőnek.

Thomas Kemmerich csütörtökön bejelentette, hogy az FDP-frakció kezdeményezi a Landtag feloszlatását, és a folyamat részeként távozik a miniszterelnöki tisztségből. A Landtag feloszlatásához kétharmados többség szükséges, ami azt jelenti, hogy az FDP-nek a Baloldal, az SPD és a Zöldek, valamint a CDU vagy az AfD támogatását is meg kell szereznie.

A CDU szövetségi vezetősége kezdettől azt az álláspontot képviselte, hogy az előrehozott választás a legjobb megoldás. A CDU tartományi szervezetének vezetői nem értettek egyet ezzel. Annegret Kramp-Karrenbauer csütörtökön éjszakába nyúló egyeztetést folytatott velük Erfurtban, péntek délelőtt pedig a szövetségi elnökség értékelte a helyzetet. E tárgyalások alatt alakították ki azt az új álláspontot, hogy előbb a Landtag jelenlegi erőviszonyai mellett kell törekedni a helyzet rendezésére, és csak tartalékmegoldásként jöhet szóba az előrehozott választás.

Az SPD és a Zöldek türingiai vezetői első nyilatkozataikban elutasították a CDU javaslatát egy új, nem a Baloldal soraiba tartozó miniszterelnök-jelölt állításáról, és az előrehozott választás mellett foglaltak állást.

Az FDP-nél súlyos belső vitákhoz vezetett, hogy Thomas Kemmerich szerdán nem utasította el az AfD-s képviselők támogatását, hanem elfogadta a választás eredményét és letette a miniszterelnöki esküt. A politikus ugyan 24 órán belül visszakozott, de a párt szövetségi elnöke, Christian Lindner a történtek miatt bizalmi szavazást kért saját maga ellen.

Christian Lindner péntek délután, a vártnál jóval hosszabb elnökségi ülés szünetében elmondta, hogy a testület nagy többséggel megerősítette tisztségében. Hangsúlyozta, hogy az FDP a legteljesebb mértékben elutasítja az AfD politikáját, és semmi szín alatt nem működik együtt vele.

Kijelentette: hiba volt, hogy jelöltet állítottak a miniszterelnök-választás harmadik fordulójában, és hiba volt elfogadni az AfD támogatásával kialakult választási eredményt.

Mint mondta, tévesen mérték fel az AfD reakcióját, nem számoltak azzal, hogy képviselőik kihátrálnak saját jelöltjük mögül és az FDP-s jelöltre szavaznak.

Hangsúlyozta, hogy a liberálisok vállalják a felelősséget és igyekeznek helyrehozni a hibát. Ezért jelentette be Thomas Kemmerich a megválasztása utáni 24 órán belül, hogy távozik a tisztségből - mondta Christian Lindner.

Türingiában a Baloldal-SPD-Zöldek alkotta koalíció a tavaly októberi Landtag-választáson ötévi kormányzás után elveszítette a többségét. A 16 német tartomány között Türingia volt az egyetlen, amelyben az egykori Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött Baloldal vezetésével működött kormány. A koalíciós pártok hosszú egyeztetés után abban állapodtak meg, hogy az új ciklusban megpróbálják kisebbségben folytatni a kormányzást. Ez a kísérlet fulladt kudarcba a szerdai kormányfőválasztáson.

Címlapról ajánljuk

Elon Musk: Németországot csak az AfD mentheti meg

A világ egyik legazdagabb embere újabb nem rokonszenvezett a Scholz-kormánnyal, de a konzervatívok sem állnak közel hozzá. A német választókat már a kampány kezdetekor felszólította arra, hogy a radikális jobboldali AfD-re szavazzanak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×