Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
330.7
bux:
119523.55
2026. január 14. szerda Bódog

'56-os magyar menekült lánya lett új-zélandi Munkáspárt újelnöke

Az új pártelnök eddig a szegényeknek házakat építő és lakhatást biztosító Habitat for Humanity nevű segélyszervezet vezetője volt.

A magát magyar-kiwinek nevező Claire Szabót választotta elnökévé szombaton az Új-Zélandon kormányzó Munkáspárt - jelentette a The New Zealand Herald című helyi lap.

A 41 éves Szabo a párt maori alelnökét, Tane Phillipset és a párt nyugati parti szervezetének tagját, Lorna Crane-t utasította maga mögé a pártelnöki szavazáson. Az angolszász rendszerben működő párt vezetője azonban továbbra is Jacinda Ardern kormányfő.

A kongresszushoz intézett írásos nyilatkozatában Szabo kiemelte, hogy egy menekült és egy ápoló gyermeke, egy pedagógus felesége, két kisgyermek dolgozó édesanyja, aki megérti a mindennapok kihívásait. Kitért arra is, hogy édesanyja gyakran dolgozott éjszakai műszakban, édesapja pedig a helyi önkormányzatnál dolgozott. Önkormányzati házban laktak, amelyet egy idő után alkalmuk nyílt megvásárolni, és ez rádöbbentette arra, hogy mekkora különbség, ha az ember a saját otthonának a tulajdonosa is. Az új pártelnök eddig a szegényeknek házakat építő és lakhatást biztosító Habitat for Humanity nevű segélyszervezet vezetője volt. Leszögezte azt is, hogy alig várja, hogy "harcra késszé" tegye a pártot a 2020-as választásokra.

Szabo édesapja 1956-ban menekült el Magyarországról.

A Munkáspárt elnöki széke azért üresedett meg, mert Nigel Haworth előző pártelnök szeptemberben lemondott, mert a párt szexuális zaklatási botrányba keveredett, és a miniszterelnök-pártvezető Ardern Haworth értésére adta, hogy szerinte nem megfelelően kezelte az ügyet. A szexuális zaklatás ügyében két vizsgálat is folyamatban van; egy a zaklatás ügyében, és egy másik annak feltárására, hogy a párt vezetése hogyan kezelte a panaszt.

Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×