Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
315.19
bux:
150098.29
2026. augusztus 12. szerda Klára
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kiemelt exportőr partnerségi program (kepp) megállapodás aláírási ünnepségén a Hotel Mercure Budában 2019. június 24-én.  Újabb tíz magyar vállalat csatlakozott a programhoz, amelyben már kilenc vállalat vesz részt.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Szijjártó Péter: az amerikai szankció nem magyar ügy

A magyar nemzeti érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést, és ne Európa irányába - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának Bakuban, ahová az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként érkezett a Türk Tanács soron következő ülésére.

Szijjártó Péter - aki az azeri fővárosban tárgyalt Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel - azt mondta: Törökország szíriai akcióival kapcsolatban a magyar kormánynak egyetlen dolgot kell figyelembe vennie, a magyar nemzeti érdeket.

A magyar nemzeti érdek pedig azt diktálja - folytatta -, hogy kerüljük el, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál, és kerüljük el, hogy több százezer vagy millió illegális bevándorlót erőszakkal kelljen visszatartani Magyarország déli határánál.

A helyzetet Recep Tayyip Erdogan török elnök is világosan megfogalmazta: ha nem tudja visszatelepíteni Szíriába az onnan érkezett bevándorlókat, akkor Európa irányába kell megnyitnia a kapukat - jelezte.

"Ha a kérdést nekünk, magyaroknak úgy teszik fel, hogy mit szeretnénk, ha Törökország visszatelepítené a bevándorlókat Szíriába, vagy megnyitná a kapukat Európa irányába, akkor a mi válaszunk egyértelmű:

Törökország telepítse vissza a bevándorlókat Szíriába, és ne nyissa meg az Európára nyíló kapukat négymillió bevándorló előtt"

- fejtette ki Szijjártó Péter. Hangsúlyozta: ha ez a négymillió bevándorló megindul, akkor Magyarország déli határánál kell őket feltartóztatni, és ezt jobb lenne elkerülni.

A miniszter kijelentette, hogy a magyar kormány gondolkodásmódja a bevándorlásról egyértelmű: a migrációhoz fűződő jogok nincsenek az alapvető emberi jogok között.

Viszont alapvető emberi jog, hogy mindenki nyugalomban, békében és biztonságban élhessen a saját hazájában, és az ehhez szükséges feltételeket meg kell teremteni - tette hozzá a miniszter.

Közölte: Magyarország abban szívesen működik együtt Törökországgal is, ha Törökország létrehoz egy biztonságos zónát Szíriában, akkor az ott létrejött településekre vissza lehessen telepíteni azokat a családokat, akiknek egyszer el kellett hagyniuk Szíriát.

"Ez a mi politikánk: a segítséget vigyük oda, ahol a baj van, és ne a bajt hozzuk oda, ahol nincs baj" - mondta.

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a török elnök világossá tette: 40 milliárd dollárt költöttek eddig arra a négymillió bevándorlóra, akik Törökország területén élnek, és neki most már válaszokat kell adnia a saját közvéleményének, hogy ezt meddig akarja csinálni.

Ezért azt a megoldást választotta, hogy visszatelepíti biztonságos körülmények közé a szíriai bevándorlókat - zárta nyilatkozatát a miniszter.

"Amerikai-török-ügy"

"Minket természetesen mindig aggodalommal tölt el az, ha a NATO legnagyobb hadseregével rendelkező ország valamilyen konfrontációban van a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkező országgal" - mondta Szijjártó Péter, hangsúlyozva: Magyarország NATO-tagként abban érdekelt, hogy a katonai szövetség erős és egységes legyen, és a lehető legkevesebb belső feszültség üsse fel a fejét.

Ezért Magyarország érdeke az, hogy az amerikaiak és a törökök rendezni tudják ezt a kapcsolatukat, "de ez egy amerikai-török ügy, amihez nincs köze a magyaroknak" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×