Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Könnygázzal oszlatta szét a rendőrség a hongkongi tüntetőket

Könnygázzal oszlatta szét a hongkongi rendőrség a kormányellenes tüntetőket, akik egy rendőrőrs közelében emeltek barikádot szombaton, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket.

Ezrek gyűltek össze a rendőrőrs közelében egy felvonulás után, hogy a szigorúbb hatósági megfigyelést lehetővé tévő intézkedések ellen tiltakozzanak. A megmozdulás résztvevői hőségben és szmogban vonultak a Kvun Tong körzetet átszelő útvonalon, majd úgy döntöttek, hogy nem mennek el a felvonulás eredeti céljáig, hanem megállnak a Ngau Tau Kok rendőrőrsnél.

Itt több tiltakozó barikádot emelt, illetve téglákkal, kövekkel és gyújtópalackokkal dobálta meg a biztonságiakat, akik könnygázt vetettek be, hogy kiszorítsák őket a helyszínről. Tíz napja nem fordult elő, hogy rendőröknek könnygázt kellett bevetni tüntetők ellen, akik hetek óta demonstrálnak Hongkongban.

Megfigyelők attól tartanak, hogy további összetűzések történhetnek a tüntetők és a rendőrök között.

A szervezők azért választották Kvun Tongot, mert az egyik első olyan hongkongi körzet, ahol "okos" CCTV kamerákat használnak - mondta el az egyik tüntető.

A felvonuláson szintén részt vevő Ray Chan képviselő szerint sokan attól tartanak, hogy a hongkongi kormány - Kínához hasonlóan - a lakosság megfigyelésére akarja használni ezeket a biztonsági kamerákat.

A CCTV kamerák által készített felvételeket a múltban is használták bizonyítékként az aktivisták elleni eljárások során.

A különleges közigazgatási státuszt élvező Hongkongban immár tizenkettedik hete zajlanak tüntetések, amelyeket eredetileg az azóta már felfüggesztett, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki. A több alkalommal milliós tömeget vonzó megmozdulások fokozatosan egyre inkább a Peking által támogatott kormányzat ellen fordultak. A demonstrálók a törvénytervezet végleges visszavonásán kívül immár egyebek mellett Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását, valamint a rendőrök tüntetőkkel szembeni akcióinak kivizsgálására hivatott független bizottság megalakítását követelik.

A mintegy 7 millió lakosú város 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal figyeli, ahogy Peking egyre növeli a befolyását a városban, és egyúttal csorbítja az ott lakók szabadságát. A vitatott törvénytervezet a növekvő pekingi befolyás jelképévé vált.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×