Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke (k) a kampányrendezvényén, a vajdasági Szabadka főterén 2016. április 13-án.
Nyitókép: MTI/Molnár Edvárd

Hágai elfogatóparancs két szerb politikus ellen

A vád szerint az érintettek a Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikus ellen folytatott eljárás idején tanúkat vesztegettek meg, fenyegették és megfélemlítették őket.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék mandátuma lejárta után az ügyet átvevő MICT tájékoztatása szerint a két korábbi vádlott Petar Jojic korábbi jugoszláv igazságügyi miniszter, a Seselj vezette Szerb Radikális Párt tagja, valamint Vjerica Radeta, a párt végrehajtó bizottságának vezetője.

A törvényszék 2014 végén a két vádlottat bűnösnek találta, és távollétükben elítélte az említett bűncselekmények elkövetéséért. Majd az ügyet 2018-ban átadta Szerbiának.

Indoklásuk szerint az elfogatóparancs megújítására azért volt szükség, mert a tanúk "halálfélelemben élnek" Szerbiában.

Liu Ta-csün törvényszéki bíró szerint

a tanúk nem mernek nyilatkozni a szerb hatóságoknak, mert nem képesek megvédeni őket és családjuk sértetlenségét.

Annak feltételei, hogy átadják az ügyet Szerbiának, nem teljesültek - tette hozzá.

A törvényszék Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikus ügyében 2016 márciusában kihirdetett elsőfokú ítéletet, ebben bizonyítékok hiányában minden vádpont alól felmentette és szabadlábra helyezte a szerb politikust. Később, 2018 áprilisában háborús bűnök elkövetésében felelősnek találta, és tíz év börtönre ítélt emberiesség elleni bűncselekmények miatt az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×