Infostart.hu
eur:
365.53
usd:
316.69
bux:
153518.25
2026. szeptember 15. kedd Enikő, Melitta
Nyitókép: Gary S Chapman/Getty Images

7,7-es földrengés pusztított Indonéziában, sok emberéletet követelve

Legkevesebb 38 halálos áldozata van az Indonéziából szombat hajnalban jelentett, 7,7-es erősségű földrengésnek a helyi katasztrófavédelem legfrissebb összesítése szerint. A Flores-szigetek közelében történt földmozgás nyomán több épület és lakóház is összeomlott.

A szigeteken lévő Maumar város katasztrófavédelmét vezető Fathur Rahman elmondta, hat sebesültről tudni, további két ember pedig a romok alatt rekedt, mentésük jelenleg is tart. Hozzátette, hogy a mentők még nem jutottak el az epicentrumhoz legközelebb eső Nagekeo településére, azonban az ott élőkkel sikerült kapcsolatot teremteni.

Az indonéziai katasztrófavédelmi hatóság (BNPB) azt közölte, hogy a környékről már mintegy kétezer embert kitelepítettek.

A földmozgás fészke Ende várostól 68 kilométerre észak-északnyugatra, 15 kilométeres mélységben, a tenger alatt volt. Az indonéziai meteorológiai, klímaügyi és geofizikai ügynökség szökőár-riasztást adott ki, amely mintegy 3 órán keresztül volt érvényben, majd visszavonták. Volt szökőár, de a hullámok magassága nem érte el az egy métert sem.

A rengést Flores nagy részén érezni lehetett, később pedig több utórengést is jelentettek.

Indonézia az úgynevezett csendes-óceáni Tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a földkéreglemezek találkozása miatt számos tűzhányó található és gyakoriak az erős földrengések.

Címlapról ajánljuk
A NÖF új elnöke megakadályozná a műemlékek privatizációját

A NÖF új elnöke megakadályozná a műemlékek privatizációját

Kinevezték a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) élére Nagy Veronikát. A hazai műemlékegyüttesek legjelentősebb helyszíneit kezelő szervezet új ügyvezetője az InfoRádiónak hangsúlyozta: a jövőben meg kell akadályozni a műemlékek privatizációját.

„Anarchia és káosz”: a belügyminiszterhez fordultak a kéményseprők

Szeptember 15-én hivatalosan is megkezdődik a fűtési szezon Magyarországon: egyre több háztartásban kapcsolják be a fűtést, gyújtanak be a kazánokba, kandallókba, kályhákba. A fűtési időszak kezdete ugyanakkor a magyar kéményseprőipar helyzetére is ráirányítja a figyelmet. Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke egyeztetést kezdeményezett Pósfai Gábor belügyminiszterrel, a kéményseprő szakma ügyes-bajos helyzetéről.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×