Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

A CDU egyértelmű kiállást vár Orbán Viktortól

Egyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt (EPP) értékei mellett Orbán Viktor magyar kormányfőnek és az EPP-hez tartozó pártjának, a Fidesznek - mondta hétfőn Berlinben Paul Ziemiak, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder tartományi kormányfő Münchenben kifejtette: a CSU szerint az EPP-nek tárgyalnia kell a Fidesszel folytatott együttműködés jövőjéről.

Paul Ziemiak és Markus Söder egyaránt kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy az EPP-nek ki kell-e zárnia tagjai közül a Fideszt a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampány miatt.

A CDU főtitkára a párt elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy

a testület "elítéli" a kampányt és "elhatárolódik" tőle.

Mint mondta, a kampány "semmilyen formában nem felel meg álláspontunknak és politikai stílusunknak, az EPP értékeiről nem is beszélve".

Hozzátette: a CDU és a CSU szövetsége "strukturált párbeszédet" folytat a Fidesszel, amelynek során szóvá teszik a kampány ügyét.

A közelgő európai parlamenti (EP-) választásra utalva aláhúzta, hogy az "EU intézményei ellen is" irányuló kampány alapján a CDU elnöksége megállapította: "így nem működhet a közös választási küzdelem és a közös munka".

Markus Söder a CSU elnökségi ülése után tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: "ilyen kampányokat mi nem tudunk támogatni", és

a magyar fél által választott út "nem az az út, amelyen mi járunk".

Az ügyet meg kell tárgyalni az EPP keretein belül - tette hozzá Markus Söder, aláhúzva: "azt akarjuk, hogy mindnyájan együtt maradjunk, de azt is világossá kell tenni, hogy miről van szó, jelesül arról, hogy a politikai közepet képviseljük, és ilyen utakat nem akarunk támogatni".

Elmondta: "jelzést kell adni arról, hogy mit lehet, és mit nem lehet, ezt megtettük, és reméljük, hogy ez a jelzés meg is érkezik", ezért az EPP következő gyűlésén "beszélni kell arról, hogy hogyan tovább".

Hozzátette, hogy álláspontjukat a kétoldalú kapcsolatok keretében is ismertették a magyar féllel.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×