Infostart.hu
eur:
355.68
usd:
311.17
bux:
142640.45
2026. július 10. péntek Amália
Nyitókép: pixabay

Történelmi lépés az egészségügyben

Vanuatu egy kis szigetén élő kisbaba lett az első ember, aki drónnal szállított vakcinát kapott. A csendes-óceáni sziget nehezen elérhető pontjára az UNICEF küldött oltóanyagot a távirányított eszközzel - számolt be róla a BBC News.

A szállítmányt Erromango szigetén a hegyeken keresztül juttatták el a 40 kilométeres távolságra, ahová máskülönben csak sokórányi utazással lehet elérni. A Vanuatun élő gyermekek 20 százaléka nem jut fontos vakcinákhoz, mivel túl nehéz megközelíteni a lakóhelyüket.

Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF a kezdeményezéstől azt reméli, hogy a drónok segítségével a világ ilyen elzárt térségeibe is el lehet majd juttatni a létfontosságú oltóanyagokat.

"Ez a mai rövid drónos repülés nagy előrelépés a globális egészségügyben.

Mikor azzal küzd a világ, hogy a gyerekek immunizálásának legnagyobb nehézségét az elérésük okozza, a dróntechnológia fordulópontot jelenthet abban, hogy az utolsó kilométereket áthidaljuk, és minden gyermeket elérjünk" - hangsúlyozta Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója.

Gyógyszert már korábban is küldtek drónnal, de az UNICEF szerint most történt először, hogy egy ország egy kereskedelmi drónokat üzemeltető céggel szerződött a nehezen megközelíthető területekre történő vakcinák kiszállítására.

Vanuatun egy ausztrál drónos cég nyerte el a magbízást a sikeres pályázata alapján.

Az oltóanyaggal a helyi nővér 13 gyermeket és öt várandós kismamát oltott be egy faluban. A drónok nélkül a Cook-öbölben élő közösséghez csak gyalog vagy csónakon lehetett volna eljutni, ami órákba tellett volna, míg a drón 25 perc alatt odaérkezett. A gyorsaság azért is fontos, mert bizonyos gyógyszerek csak megfelelő, hideg hőmérsékleten tárolhatók.

"Nagyon nehéz hűtődobozban cipelni a vakcinát a hosszú úton, folyókon, hegyeken átkelve, esőben sziklákon átmászva" - mondta el Miriam Nampil nővér. Hozzátette, hogy ezért egy hónapban ő is csak egyszer jut el a faluba, hogy beoltsa a gyerekeket.

A drón is különleges hűtődobozban szállította a vakcinákat.

Címlapról ajánljuk
Elhárult a jogi akadály az uniós milliárdok folyósítása elől
„Szuper hírek”

Elhárult a jogi akadály az uniós milliárdok folyósítása elől

Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (Ecofin) pénteki ülésén elfogadta Magyarország módosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét (RRF), ami mintegy 10 milliárd euró kifizetését teszi lehetővé Magyarország számára, amely körülbelül 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és körülbelül 3,5 milliárd euró hitelből áll.

Csiki Varga Tamás: tovább fog csökkenni az amerikai katonai jelenlét Európában

Az Amerikai Egyesült Államok tovább csökkentheti európai jelenlétét, ezért a NATO-tagállamoktól is nagyobb védelmi szerepvállalást vár – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Stratégia és Védelem Konzultációs Csoport elemzője. Csiki Varga Tamás szerint ugyanakkor Washington továbbra is fenntartja stratégiai elrettentő képességeit Európában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.10. péntek, 18:00
Vinkó József
a Magyar Konyha főszerkesztője
Milliók kerültek bajba Oroszországban, hatalmas ajándékhoz jutott Ukrajna - Háborús híreink pénteken

Milliók kerültek bajba Oroszországban, hatalmas ajándékhoz jutott Ukrajna - Háborús híreink pénteken

Nyugati források szerint Ukrajna dróntámadásai olyan komoly károkat okoztak az orosz energetikai hálózatban, hogy a Sberbank már olyan applikációt fejleszt, ami megmutatja, egyáltalán hol lehet tankolni. Egyes hírek szerint az orosz finomítók negyven százaléka is kieshetett a működésből. Kijev számára az ankarai NATO-csúcs jó híreket hozott: a folyamatosa viták elllenére folytatódnak a tárgyalások a lengyel Mig-29-es vadászgépek beszerzéséről, Trump pedig úgy tűnik, nem csak a Patriot PAC-3 licencét adta oda Zelenszkijnek, hanem egy rakétaszállítmányt is beígért. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×