Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Andrej Babis beperelte Szlovákiát az európai emberi jogi bíróságon

Andrej Babis cseh kormányfő beperelte Szlovákiát az Emberi Jogok Európai Bíróságán, mert szerinte Pozsonyban jogtalanul tartják nyilván a volt komunista Állambiztonsági Hivatal (StB) ügynöklistáján - jelentette pénteken a Seznam.cz hírportál.

A szlovák származású cseh politikus 2012 óta pereskedik a szlovákiai hatóságokkal az ügyben, miután a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) közzétette az StB-vel együttműködők névsorát, amelyen Andrej Babis beszervezett ügynökként szerepelt. Babis már akkor személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva pert indított az ÚPN ellen, azt állítva, hogy neve jogosulatlanul szerepelt az StB listáin.

A különböző szintű bírósági döntések, fellebbezések és panaszok után a szlovák alkotmnybíróság tavaly októberben eljárási hibákra és jogtalanul felvett tanúvallomásokra hivatkozva semmisnek mondta ki az előző ítéleteket, és az ügyet újratárgyalásra visszautalta a kerületi bírósághoz, amely az idén februárban elutasította Andrej Babis panaszát. A cseh kormányfő márciusban ez ellen fellebbezett, és a Legfelsőbb Bíróság most ezt a keresetet utasította el. Andrej Babis azonban nem ért ezzel egyet, és ezért most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért. A Seznam.cz értesülése szerint Babis a per anyagát és érveit csütörtökön küldte el az európai bíróságnak.

A sokmilliárdos vagyonnal rendelkező politikus kitartóan tagadja, hogy titkos ügynöke lett volna a volt kommunista Állambiztonsági Hivatalnak. Az ÚPN állításai szerint Babis 1980-ban lett az StB társadalmi megbízottja, majd két év múlva Bures fedőnéven az ügynöke. Július Suman egykori állambiztonsági tiszt, aki Babist állítólag beszervezte, a bíróság előtt azonban tagadta ezt az információt. Suman vallomása perdöntőnek bizonyult.

Babis azt állítja, hogy a múltban mint a Petrimex külkereskedelmi vállalat munkatársa természetesen érintkezésbe került az StB embereivel, de tagadta, hogy titkos ügynök lett volna.

A nagyvállalkozóból lett politikus vitatott múltja miatt Csehországban már hosszabb ideje politikai támadások célpontja a jobboldal részéről.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Bár a diplomácia hagyományosan elsősorban nemzetállami feladatként jelenik meg, az utóbbi évtizedekben számos más szereplő – például civil szervezetek, vállalatok, multinacionális intézmények, valamint települési és területi önkormányzatok – is aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az önkormányzatok így saját nemzetközi hálózataik révén bővítik mozgásterüket, tanulnak egymástól, átveszik egymás bevált gyakorlatait, és cserélnek közpolitikai modelleket. Az önkormányzati, vagy más néven szubnacionális diplomácia azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok alatti közigazgatási egységek közvetlenül létesítenek és ápolnak külföldi partnerkapcsolatokat. Budapest esetében is az figyelhető meg, hogy az elmúlt években egyre határozottabban lép fel önálló, saját útját járó szereplőként a nemzetközi porondon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×