eur:
393.74
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szlovéniai választások: győzött a jobboldal az exit poll-adatok szerint

A Janez Jansa volt miniszterelnök vezette ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) áll győzelemre a vasárnapi szlovéniai előre hozott parlamenti választásokon az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint.

Az exit poll-adatokat a szlovén közszolgálati televízió este hét óra után hozta nyilvánosságra.

A választók megkérdezésén alapuló felmérés szerint az SDS 24,4 százalékon áll, a másodi helyre Marjan Sarecnek, Kamnik város polgármesterének nemrég alapított pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) került 12,6 százalékkal. Harmadik helyen végezett közel hasonló eredménnyel Miro Cerar ügyvivő kormányfő pártja, a Modern Közép Pártja (SMC) 9,8 százalékkal, a Baloldal (Levica) 9,5 százalékkal és a Szociáldemokrata Párt (SD) 9,3 százalékkal.

Az említett pártokon kívül a 4 százalékos parlamenti küszöb felett teljesítene az Új Szlovénia (NSi) 6,6 százalékkal, Alenka Bratusek Pártja 5,5 százalékkal, a nyugdíjaspárt (DeSUS) 5 százalékkal és a Szlovén Nemzeti Párt (SNS) 4,3 százalékkal.

Az 1,7 millió választásra jogosult állampolgár a kétkamarás szlovén parlament 90 fős alsóházának leendő képviselőiről döntött. Részben közvetlenül, részben pártlistáról választották meg őket.

A 1631 jelöltre és 25 listára 3000 szavazókörben szavazhattak a választópolgárok. Tizenöt párt nem érte el a négy százalékos küszöböt.

Az első hivatalos részeredményeket várhatóan fél kilenc után hozzák nyilvánosságra.

A vasárnapi szavazáson a részvétel 16 órakor mindössze 34,32 százalékos volt.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×