eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc
Nyitókép: Twitter

Koreai tárgyalások: Kim Dzsong Un meglepte a dél-koreai elnököt és a világot

Kim Dzsong Un átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és megkezdte a tárgyalásokat Mun Dzse In dél-koreai elnökkel; a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.

A hosszú másodpercekig tartó, a demarkációs vonalon átnyúló történelmi kézfogás után Kim Dél-Korea területére lépett, majd az ő javaslatára Munnal együtt a demarkációs vonal túloldalán, vagyis Észak-Korea területén is tettek egy-két lépést (a szöuli elnöki hivatal illetékesei szerint ez meglepő gesztus volt Kim részéről, mert nem szerepelt a protokollban).

Közben többször ismét kezet szorítottak, szívélyesen társalogtak egymással, majd elvonultak tárgyalni a demilitarizált övezet déli oldalán lévő Béke Házába. A két koreai vezetőt Csoszon-dinasztiabeli egyenruhába öltözött díszőrség kísérte az épülethez - jelentették hírügynökségek és az eseményt élőben közvetítő hírtelevíziók.

Kim Dzsong Un kilencfős észak-koreai küldöttség élén érkezett a tárgyalásokra. Szemüvegben volt, a megszokott fekete Mao-zubbonyt viselte, miközben kíséretének tagjai katonai egyenruhában vagy öltönyben voltak.

Még mielőtt megkezdődtek volna a tárgyalások Kim bejegyzést írt a Béke Házának vendégkönyvébe. "Új történelem kezdődik most. A béke korszaka a történelem kezdőpontjától" - írta.

A tárgyalások a sajtó számára is nyilvános kezdetén Kim Dzsong Un meggyőződését fejezte ki, hogy a megbeszélések jelentős eredményeket hoznak. "Azzal a reménnyel érkeztünk ide, hogy új lapot nyissunk a két Korea történelmében. Biztos vagyok abban, hogy Mun Dzse In elnökkel konstruktív tárgyalásokat tudunk majd folytatni, amelyeknek nagyon jó és jelentős eredményei lesznek" - fogalmazott Kim. Hangsúlyozta, hogy nem szeretné a múlt megismétlődését, és eltökélt abban, hogy végrehajtja az észak-koreai fél által vállalt minden kötelezettséget.

Mun Dzse In arra szólította tárgyalópartnerét, hogy együtt teremtsenek békét és virágoztassák fel a Koreai-félszigetet. "Tudatában vagyok annak, hogy milyen felelősség nyomja a vállunkat. És én hálás vagyok azért a határozottságért és bátorságért, amelyet ön tanúsított a tárgyalásokra érkezve. Tanúsítsunk hát együtt bátorságot és határozottságot, és teremtsünk békét a Korei-félszigeten. Ettől a naptól a demarkációs vonal többé nem a viszály, hanem a béke jele" - fogalmazott a dél-koreai vezető.

Kim és Mun tárgyalásainak első fordulója másfél-két órán át tartott, utána újságíróknak nem nyilatkoztak. A dél-koreai elnöki hivatal közleménye szerint Kim elfogadta tárgyalópartnere meghívását Szöulba, tetszőleges időpontban.

A megbeszélések után Kim gépkocsival a demilitarizált övezet észak-koreai részére hajtott, ahol egyedül költi el az ebédjét. Tizenkét testőre futva tette meg az utat, követve a gépkocsiját.

Hírügynökségi ismertetések szerint a két koreai vezető ezután a békét és virágzást jelképező fenyőfát fog együtt elültetni, majd rövid sétát tesznek, de csak kettesben, kíséret nélkül, s csak ezután tartják meg a megbeszélések második fordulóját.

Utoljára tíz évvel ezelőtt tartottak csúcstalálkozót a jogilag egymással még mindig hadban álló két Korea vezetői, de még sosem fordult elő a háború óta, hogy phenjani vezető Dél-Korea területére lépett volna. Közvetlenül azután, hogy Kim útnak indult Phenjanból a találkozóra, a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség közleményt adott ki, amely szerint Kim "őszintén" fog tárgyalni minden felmerülő kérdésről, a Korea-közi kapcsolatok javításáról, a béke, a jólét megteremtéséről és a Koreai-félsziget újraegyesítéséről. Kim személyesen fogja tájékoztatni a nyilvánosságot a csúcstalálkozó eredményeiről.

Az Egyesült Államok élénk figyelemmel követi a Korea-közi eseményt, amely előrejelzésként szolgálhat a május végén vagy június elején esedékes, történelmi jelentőségű csúcstalálkozóhoz Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un között.

A Fehér Ház a történelmi csúcstalálkozó kezdetekor kiadott közleményében fejezte ki jókívánságait a koreai népnek. Kifejezte reményét, hogy a panmindzsoni megbeszélések "haladást hoznak majd az egész Koreai-félsziget békés és felvirágzó jövőjének". A Fehér Ház közölte, hogy folytatni kívánja a tárgyalásokat Szöullal, előkészítendő a tárgyalásokat Trump és Kim között.

Címlapról ajánljuk
Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Két legyet egy csapásra – így foglalható össze leginkább Németország védelmi miniszterének az Egyesült Államokban tett látogatása. Boris Pistorius egyrészt határozott kommunikációval igyekezett hangsúlyozni, hogy a szövetségesek számíthatnak Németországra,. Másrészt nem hagyott kétséget afelől, hogy országa számít az Egyesült Államok támogatására.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

A nemzetközi színtéren folytatódik a hét korábbi részében is látott pozitív momentum, emelkednek a vezető részvényindexek, a német DAX új történelmi csúcsot állított be, miközben az amerikai piacok is jól szerepelnek. A magyar piacon is jó volt a hangulat, a befektetők ma friss információkat kaptak az OTP és a Mol első negyedéves teljesítményéről, hiszen mindkét vállalat hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein. A Mol számai messze elmaradtak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott az olajcég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×