Infostart.hu
eur:
381.78
usd:
327.85
bux:
109284.35
2025. december 5. péntek Vilma
Sürgős tárgyalások, próbálják elkerülni a káoszt Amerikában

Sürgős tárgyalások, próbálják elkerülni a káoszt Amerikában

A bevándorlási politikával kapcsolatos vita leállította az USA hivatalait. Élénk egyeztetések indultak szombaton az amerikai törvényhozók között a kormányzat működésének finanszírozását átmenetileg biztosító törvényről, amely elbukott a szenátusi szavazáson, így részlegesen leállnak a kormányzati hivatalok és ügynökségek.

A szenátusnak péntek éjfélig kellett volna megszavaznia a törvényt a kormányzati leállás elkerüléséhez, de végül 50:49 arányban elutasította a javaslatot (erről részletesebben a "Lekapcsolták az amerikai kormányzatot" című cikkünkben írtunk).

A képviselőházban - amely viszont csütörtökön jóváhagyta a kormányzat működését február 16-ig biztosító jogszabályt - szombaton már készítették elő az új törvényjavaslatot. Sajtóértesülések szerint a szenátusban Mitch McConnell, a republikánus frakció vezetője hétfőn terjeszt elő újabb javaslatot, de ebben csupán a kormányhivatalok átmeneti időre, február 8-ig való finanszírozásáról esik szó, e három hét alatt próbálnának megállapodni a demokratákkal a bevándorlási politika vitás kérdéseiben.

A The Wall Street Journal információi szerint Paul Ryan házelnök a republikánus törvényhozókkal tartott, zártkörű konferencián arról beszélt politikustársainak, hogy a médiának nyilatkozva egyedül a demokrata párti szenátorokat okolják a kudarcért.

Ugyanezt az álláspontot fejtette ki McConnell is a szenátusban. "Egy párt e kongresszus egyik házában túszul ejtette a kormányzatot. Ennek nem kellett volna így történnie" - fogalmazott a szenátor.

Kora délutáni Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök is a demokratákat okolta. "A demokraták sokkal jobban aggódnak a illegális bevándorlók, mint a veszélyes déli határainkon lévő nagyszerű katonáink vagy biztonságunk miatt" - fogalmazott az elnök, aki a Washington Examiner című lap szombati számában vezércikket írt, amelyben egyéves elnöksége eredményeit sorolta.

A két párt között a bevándorlási politika képezi a legfőbb vitakérdést. Az igenlő voksok fejében a demokraták ragaszkodtak ahhoz, hogy az illegális bevándorló szüleikkel gyermekként az Egyesült Államokba érkezett és itt felnőtt, mintegy 700-800 ezer fiatalnak védelmet nyújtó, úgynevezett DACA-program folytatódjék, a republikánusok azonban elutasították ezt.

Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője elmondta, hogy péntek délutáni megbeszélésein a Fehér Házban Donald Trump elnök visszalépett a kétpárti kompromisszumos megoldás támogatásától. A kompromisszumos megoldás lényege az lett volna, hogy a DACA-program folytatásáért cserébe a demokraták megszavazzák az amerikai-mexikói határra tervezett fal építésének költségeit.

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×