Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Ez lesz a sorsa a titkos kommunista pártvagyonnak

Ez lesz a sorsa a titkos kommunista pártvagyonnak

A Német Szocialista Egységpárt létszáma ugyan a rendszerváltás idejére jelentősen megcsappant, ingatlanjainak és bankbetétjeinek értéke azonban változatlan maradt.

A legalább 10 milliárd eurónak megfelelő, nyugati valutákba befektetett összegek kimentéséhez nemcsak az egykori vasfüggöny keleti oldalán - Magyarországon is - mutatkozott komoly segítség, hanem az osztrák kommunista párt részéről is aktív készség nyilvánult meg. Az egyik fontos csatorna, amelyen óriási mennyiségű pénzt síboltak ki, a keletnémet külkereskedelmi cég, a Novum volt.

A rendszerváltás előtt a keletnémet vállalatok és nyugati cégek között a Novum nevű kelet-berlini hivatal közvetített, amiért busás csúszópénzeket zsebelt be. Becslések szerint ezeknek összege elérte a fél milliárd eurót, amelynek jelentős részét az állampárt megbízásából titkos svájci bankszámlákra fektették be.

A kommunista rendszer bukása és Németország újraegyesülése után megkezdődött az elsíbolt NDK-s pártvagyon felkutatása. 2004-ben az akkori magyar kormányfő, Medgyessy Péter, és Gerhard Schröder kancellár megállapodása alapján vegyes bizottság létesült a Magyarországra utalt vagy Magyarországon keresztül kimenekített keletnémet állami és pártvagyon sorsának felderítésére, ami azonban végül is nem váltotta be a hozzáfűzött reményt.

Eredményesebbnek ígérkezett viszont a Novum cég svájci számláinak a felkutatása, amelyet az egykori NDK állami és pártszervezeteinek vagyonát kutató független bizottság folyatott. A zürichi AKB bank ellen benyújtott keresetet a svájci bíróság már 2010-ben helyben hagyta, azonban a számlán befektetett több száz millió eurónak megfelelő összegről az igencsak kis létszámú osztrák kommunista párt azt állította, hogy a saját tulajdona, ezért fellebbezett a döntés ellen.

A közel 8 éven át tartó huzavona eredményeként a svájci bíróság alaptalannak nyilvánította az osztrák kommunisták állítását, és úgy döntött, hogy az összegből már az új esztendő első napjaiban 185 millió eurót átutalnak az öt keletnémet tartománynak. A Drezdában megjelenő Sächsische Zeitung című napilap értesülése szerint a berlini pénzügyminisztérium és a svájci AKB között folyatott egyezkedés alapján az egykori NDK-t alkotó öt tartomány további milliókra számíthat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×