eur:
393.55
usd:
364.53
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Brüsszel rászállt az IKEA-ra

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére - közölte az uniós bizottság.

Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az előzetes vizsgálatok szerint két, 2006-ban és 2011-ben kiadott holland adóhatározat is lehetővé tette a svéd bútorgyártó leányvállalata, az IKEA-csoporthoz tartozó Inter IKEA részére, hogy lényegesen kevesebb adót fizessen Hollandiában. Az adóhatározatok tisztességtelen előnyt biztosítottak a svéd cég számára más vállalatokkal szemben, megsértve ezzel az uniós állami támogatási szabályokat - közölték.

Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos elmondta, minden vállalatnak, legyen nagy vagy kicsi, multinacionális vagy helyi érdekeltségű, méltányos adóterhet kell fizetnie. Egyetlen tagállam sem engedheti meg, hogy bizonyos vállalatok kevesebb adót fizessenek azáltal, hogy lehetővé teszik számukra, hogy másutt könyveljék el nyereségüket - húzta alá.

Az Inter IKEA Systems Hollandia az IKEA franchise rendszerben működő áruházainak összegyűjtött díjaiból származó bevételeket rögzíti.

Az Európai Parlament idén közzétett zöldpárti jelentése szerint

az IKEA 2009 és 2014 között mintegy 1 milliárd euró (310 milliárd forint) uniós adó befizetését kerülte el.

Az 1943-ban alapított, magántulajdonú IKEA-csoport összetett vállalati struktúrával rendelkezik. Különböző országokban működő alapítványai lehetővé teszik számára, hogy elkerülje a Svédországban kirótt magas adókat - közölték.

A multinacionális vállalatok esetleges adóelkerülésének kivizsgálása céljából hozott uniós jogszabályok segítségével az Európai Bizottság az idén olyan cégek ellen indított eljárást, mint az Apple, az Amazon vagy a McDonald's.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×