Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Több százan meghalhattak egy alagút beomlásakor az atomkísérleti telepen

Több százan meghalhattak egy alagút beomlásakor az atomkísérleti telepen

Több mint kétszáz ember halhatott meg Észak-Koreában, amikor egy szeptemberi nukleáris robbantás után beomlott egy építés alatt álló alagút - jelentette közelebbről meg nem jelölt forrásokra hivatkozva kedden a japán Aszahi televízió.

Az alagút az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen épült. A katasztrófa első szakaszában mintegy száz munkás rekedt a föld alatt szeptember 10-e körül. A mentés során bekövetkezett egy második omlás is, és ezzel nőhetett 200 fölé a halálos áldozatok száma - közölte a televízió az esetet ismerő észak-koreai forrásokra hivatkozva.

Szakértők azt valószínűsítik, hogy a hatodik és egyben a legerősebb észak-koreai földalatti atomrobbantás szeptember 3-án destabilizálta a térség geológiai felépítését, és a kísérleti telep emiatt használhatatlanná válhatott. A robbantás 6,3-as fokozatú földrengést és földcsuszamlásokat okozott a következő napon készült műholdas felvételek szerint.

Észak-Korea nem szokta elismerni, ha súlyos baleset történik az országban. Egy dél-koreai kormányszóvivő is csak annyit mondott, hogy ismerik a televízió által közölt információt, de nem tudnak többet az ügyről.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×