eur:
402.31
usd:
371.46
bux:
91415.63
2025. március 28. péntek Gedeon, Johanna
Magyarázza a bizonyítványt az Uber

Magyarázza a bizonyítványt az Uber

Alkut kötne a Londoni Közlekedési Vállalattal a betiltással fenyegetett Uber. Az internetes taxicéggel a hétvégén közölték, hogy a hónap végén elveszítheti működési engedélyét a brit fővárosban, amely az európai technológiai szektor egyik fellegvára és ahol 40 ezer sofőr dolgozik a cégnek.

A Londoni Közlekedési Társaság, amelyet Sadiq Khan főpolgármester felügyel, pénteken közölte az Uberrel, hogy meg vannak számlálva a napjai, mert visszavonják az engedélyét.

Az indoklás nem volt alapos, de utalt arra, hogy egyes Uber-sofőröket szexuális zaklatással vádoltak vagy hogy

felmerült, a cég nem veszi komolyan a főleg éjszaka történt bűncselekményeket és incidenseket, és nem jelenti azokat a rendőrségnek.

Hétfőn reggel az Ubernek a brit városokért felelős termékmenedzsere próbálta védeni a mundér becsületét a BBC rádióban és többször is azt mondta: szeretnének leülni „tisztázni” a dolgokat a tFL-lel, a londoni közlekedési céggel.

Azt bizonygatta, hogy a világszerte egyaránt kedvelt és gyűlölt technológiai vállalat „a protokollt” betartva a tFL-nek és nem a rendőrségnek jelenti az incidenseket.

A riporter többszöri kérdésére, hogy miért beszélt arról, hogy „a rendőrséggel is együtt kívánnak működni”, ahelyett, hogy egyszerűen csak felvennék a telefont, elismerte, hogy egy alkalommal hibáztak, mert nem vették észre, mennyire komoly volt az incidens.

Az Uber londoni jelenléte hatalmas pro és kontra vitát kavart. A brit főváros – ahol a Brexit ellenére például maradni kíván a Google – egyre inkább ismert az itt jelenlévő technológiai cégekről, és főként a fiatalabb réteg számára teljesen megszokott az algoritmus által kiküldött taxik használata – még akkor is, ha nem teljesen világos, mennyit kell majd fizetni az útért és annak ellenére, hogy a sofőrök egy része elveszne a navigátor nélkül.

A ring másik felében viszont ott vannak a hagyományos londoni fekete taxisok, akiknek az egész város térképét be kell magolniuk, az úgynevezett „The Knowledge” vizsgára készülve. Az ő szolgáltatásuk drágább, de náluk nagyobb a szakértelem.

Az Ubert emellett támadták azért, ahogy átvilágítja az immár dolgozónak számító sofőröket – ez utóbbit is bírósági perrel lehetett elérni. A cég válasza az, hogy egy független, harmadik félnek számító átvilágító szervezettel állíttat ki erkölcsi bizonyítványokat az alkalmazottakról – akik közé ennek ellenére keveredtek olyanok, akikkel szemben súlyos panasz merült fel.

Júniusban 20 olyan dolgozót bocsátottak el, aki ellen felmerült a szexuális zaklatás vagy erőszakos magatartás vádja.

Mint a BBC tudósítója megjegyezte, az Uber taktikája az, hogy „megérkezik a városba, megszeg néhány szabályt, majd bocsánatot kér, ha az orrára koppintanak. Néhány város elnéző volt vele, mások kitiltották”.

Emellett pedig az összeesküvés elméletek hívei számára van egy kis politikai háttér is: a londoni fekete taxik sofőrjei hagyományosan „nemzeti érzelmű” taxisok, akik javarészt a Brexitre szavaztak, míg velük szemben az Uber 40 ezer, jelentős részben bevándorlók adta taxis-ármádiája az Unióban való maradásra voksolt. Nagy-Britanniában pedig a Brexit megvalósítását ígérő konzervatív kormány van hatalmon.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
A német kancellár tettre kész, de nem  mindenben

A német kancellár tettre kész, de nem mindenben

Az Egyesült Államok után kezdettől fogva Németország volt az az ország, amely legtöbb fegyverrel, illetve pénzügyi segítséggel támogatta Ukrajnát. A német támogatás fő koordinátora Olaf Scholz kancellár volt, aki immár csak ügyvezetőként képviselte országát a "tettrekészek" párizs csúcstalálkozóján.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.31. hétfő, 18:00
Demkó Attila
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programvezetője
Alaposan megütötték az amerikai tőzsdéket, közben új csúcsra ment az arany

Alaposan megütötték az amerikai tőzsdéket, közben új csúcsra ment az arany

Alaposan elromlott az elmúlt napokban a tőkepiaci hangulat, mióta Donald Trump bejelentette, hogy 25 százalék vámot vet ki azokra az autókra, amiket az Egyesült Államokba exportálnak, ráadásul a büntetővámok az autóalkatrészekre is vonatkoznak majd. A bejelentést követően a befektetők azt kezdték árazni, hogy masszív globális kereskedelmi háború alakulhat ki, amiből ráadásul az amerikai cégek sem jönnek ki jól. Az általános rossz hangulatra egy ma megjelent amerikai makroadat is rátett egy lapáttal, az amerikai maginfláció magasabb lett a vártnál, ez alapján pedig tartósan magasan maradhatnak a kamatok, ez alapvetően nem kedvez a kockázatos tőkepiaci eszközöknek. Pénteken eséssel fejezték be a kereskedési napot az európai részvénypiacok, az amerikai tőzsdéket pedig alaposan megütötték.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 28. 21:02
×
×
×
×