eur:
394.2
usd:
369.96
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Múzeumban őrzik a barcelonai emléktárgyakat

Múzeumba kerülnek a két héttel ezelőtti barcelonai terrortámadás áldozatainak emlékére, a La Rambla sétányon elhelyezett tárgyak és üzenetek; a spontán emlékhelyek felszámolását megkezdte a városi önkormányzat.

"Ennek a szolidáris és bátor városnak a kincsei" - írta Ada Colau polgármester Twitter-üzenetében, hangsúlyozva, hogy megőrzik a tárgyakat és vigyáznak rájuk, de az emlékhelyeket meg kell szüntetniük, hogy a város folytathassa az életét.

Gerardo Pisarello, a polgármester első helyettesének tájékoztatása szerint a Barcelonai Történeti Múzeum és a városi levéltár gondozza majd az összegyűjtött tárgyakat.

Mindent dokumentálnak, katalogizálnak és digitalizálnak, hogy ne merüljenek feledésbe. Ezután döntenek arról, hogy milyen formában és mely tárgyak lesznek majd láthatók, például egy kiállításon.

Összesen 131 kisebb-nagyobb emlékhelyen gyűlnek a mécsesek, virágok, üzenetek, plüssfigurák, képek

a sétányon és annak közelében augusztus 17. óta. A járdán elhelyezett tárgyakat nagy kartondobozokba teszik és úgy szállítják el.

A virágokat sem dobják ki, hanem komposztálják, a mécseseket, gyertyákat pedig egy szociális szervezet kapja, ahol a maradék viaszból új gyertyákat öntenek majd - részletezte Pisarello.

A város önkormányzata nem szünteti meg teljesen a megemlékezés lehetőségét, kijelölt egy helyszínt a sétányon, ahova továbbra is el lehet helyezni a virágokat, mécseseket. Továbbá tervben vagy egy emlékmű felállítása is a jövőben, de még nincs döntés arról, hogy mikor és hol kap majd helyet.

Digitalizálják a részvétnyilvánítások könyvét is, amelyet a támadást követően az városháza épületében nyitottak és több mint 18 ezren írták alá.

Az önkormányzat az internetes oldalán virtuálisan is lehetővé tette a részvétnyilvánítást. A felület, amelyre eddig 29 ezer bejegyzés érkezett, még egy hónapig elérhető.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×