Infostart.hu
eur:
367.74
usd:
314.63
bux:
0
2026. április 13. hétfő Ida

Több pénzt ad Németország Moszul újjáépítésére

Moszulnak az iraki hadsereg általi visszafoglalása után Németország 100 millió euróval (több mint 30 milliárd forint) megemelte az észak-iraki város stabilizálására és újjáépítésére szánt segélyeit - közölte kedden a berlini kormány egyik minisztere.

Gerd Müller nemzetközi gazdasági együttműködésért és fejlesztésért felelős miniszter a Funke-Gruppe német médiacsoport lapjainak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az összeg felét máris átutalták. A CSU (Bajor Keresztényszociális Unió) politikusa szerint a segélyt elsősorban a víz- és áramellátás megteremtésére, lakások építésére és az orvosi ellátás biztosítására szánják.

A Moszulból elmenekültek vissza akarnak térni. "Fontos, hogy az embereket ebben ne hagyjuk magukra" - mondta Müller.

Haider al-Abadi iraki kormányfő július 10-én jelentette be hivatalosan, hogy a kormányerők kilenchavi kemény harcokat követően visszafoglalták Moszul városát, az Iszlám Állam utolsó erődítményét Irakban. Moszul 2014 júniusa óta volt a dzsihadisták kezén, s a visszafoglalásáért vívott harcokban több ezren veszítették életüket. A harcok kezdete óta több mint egymillió ember menekült el Moszulból és a környező térségekből. Magában a városban egész kerületek hevernek romokban.

Címlapról ajánljuk
Történelmi rekord és felhatalmazás – Orbán Viktor 16 év után adja át a kormányzást
Reggel

Történelmi rekord és felhatalmazás – Orbán Viktor 16 év után adja át a kormányzást

Minden idők legmagasabb részvételével zajlott le a vasárnapi országgyűlési választás, amely a Tisza Párt óriási fölényével zárult, Magyar Péter listavezetőként akár kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött is kormányt alakíthat néhány hét múlva. A miniszterelnök este gratulál a Tisza-elnöknek, de Orbán Viktor azt is megígérte, soha nem adja fel, és a sebek gyógyulása után 2,5 milliós tábora élén azonnal újra munkához fog látni.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Választás 2026: óriási ellenzéki győzelem, jön a kétharmados Tisza kormányzás

Választás 2026: óriási ellenzéki győzelem, jön a kétharmados Tisza kormányzás

Kétharmados felhatalmazást kapott az óriási részvétellel lezajlott országgyűlési választáson a Tisza Párt. Orbán Viktor miniszterelnök elismerte a Fidesz választási vereségét, ellenzéki szerepre készül. Magyar Péter egységre szólító győzelmi beszédet tartott, de közben azért megnevezte azokat a magas rangú tisztviselőket, akiknek távozniuk kell a pozíciójukból. A forint négy éve nem látott erőt mutat ma reggel, a befektetők már a kiszámíthatóbb, kevésbé konfrontatív gazdaságpolitikát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×