eur:
413.17
usd:
401.01
bux:
81775.09
2025. január 10. péntek Melánia
Újabb áldozata lehet az égei-tengeri földrengésnek

Újabb áldozata lehet az égei-tengeri földrengésnek

Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket, egy török és egy svéd turista meghalt, több mint 500 ember megsérült, valamint komoly károk keletkeztek. Magyar sérültről nem érkezett információ.

Jorgosz Hatzimarkosz, Görögország dél-égei térségének kormányzója péntek reggel a görög közszolgálati rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy két ember, egy Törökországból és egy Svédországból érkezett turista életét vesztette. Mindketten egy leomló fal alatt lelték halálukat.

A török hatóságok Sinan Kurdoglu néven azonosították az elhunyt török állampolgárt. Jelezték, hogy súlyosan megsérült egy másik állampolgáruk is, akit Athénba szállítottak, ahol jelenleg is küzdenek az életéért.

Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint a rengés epicentruma a törökországi Bodrum városától 10 kilométerre délre, Kósz görög szigettől 16 kilométerre kelet-északkeletre volt, tíz kilométeres mélységben.

Jorgosz Kiricisz, Kósz polgármestere a helyi rádiónak azt mondta, hogy a szigettel azonos nevű városban károk keletkeztek, de a sziget többi részén nincs nagyobb gond. Egyes sajtóforrások szerint a megrongálódott házak többsége régen épült, amikor még nem vezették be a földrengésekre vonatkozó új építészeti előírásokat, de Kiricisz ezzel szemben azt állította, hogy a szigeten található házak többségét az új és szigorú építési szabályoknak megfelelően húzták fel annak érdekében, hogy megelőzzenek egy, a szigeten 1933-ban bekövetkezett, halálos áldozatokkal járó földrengéshez hasonló pusztításait.

A helyi tűzoltók három embert kimentettek a romok alól. A mentőalakulatok ellenőrzik, hogy nem maradtak-e olyan emberek, akik beszorultak otthonaikba, és nem képesek kijutni onnan. A parti őrség beszámolója szerint a város kikötője is megrongálódott, ezért egy úton lévő kompnak most nincs hol kikötnie.

Ródosz szigetéről helikopterrel hatfős mentőalakulat utazott át Kószra, hogy segítsen az ottani munkálatokban.

Török katasztrófavédelmi tisztviselők szerint a rengés 6,3-as erősségű volt, s Mugla város térségében is érezték, ahol pánikot okozott. Hetvenen fordultak orvosi segítségért Bodrum kórházaiban. Külön gondot okozott, hogy a helyi mobiltelefon-szolgáltatás túlterheltség miatt akadozott. A török hatóságok legfrissebb jelentése szerint országszerte mintegy 350 ember sérült meg, többségük akkor, amikor lakóépületéből próbált kimenekülni.

Törökország eközben hajót küldött Kósz szigetéhez, hogy hazaszállítsa az ott tartózkodó csaknem 200 török turistát.

A Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, az emberek itt is kiszaladtak az utcákra félelmükben, mert attól tartottak, összeomlanak az épületek. Két utórengés is volt. A helyi szálloda vendégei ezt követően visszatértek szobájukba, hogy magukhoz vegyék személyes tárgyaikat és a szabadban töltsék az éjszakát. Sokan matracokból, lepedőkből hevenyészett fekvőhelyeket alakítottak ki a környékén.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tudomása szerint a földrengésnek magyar sérültje nincs.

Címlapról ajánljuk
Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Már első elnöksége idején is felvetette, és most ismét megerősítette Donald Trump megválasztott amerikai elnök, hogy megvenné az Egyesült Államok Dániától Grönlandot. Az InfoRádió Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőt, az NKE John Lukács Intézet Stratégiai Jövő programjának vezetőjét kérdezte az amerikai tervekről.

MOHU: az ünnepi rekordforgalomban sem volt tömeges automataleállás

A fél év alatt teljesült egymilliárdos visszaváltási darabszám (műanyag palack, fémdoboz és üveg) azt is jelenti, hogy a korábbi rendszerben ebből 700 000 nem újrahasznosítóban, hanem a hulladéklerakókban kötött volna ki – mondta az InfoRádióban Szabó Szilvia, a MOHU gyártói felelősségi rendszerek vezetője. Hozzátette azt is, hogy bizonyos visszaváltógép-leállások rendszerszerűek, mindig elő fognak fordulni, ám gyorsan orvosolhatók.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×