eur:
393.75
usd:
365.18
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Victor Ponta ősztől új pártban folytatja

Victor Ponta ősztől új pártban folytatja

Victor Ponta volt román miniszterelnök bejelentette, hogy szeptembertől új pártban folytatja politikai pályafutását, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) kizárta soraiból.

A korábbi kormányfő kizárásáról június közepén döntött a PSD vezetősége, miután Ponta kiállt az azóta megbuktatott, Sorin Grindeanu által vezetett kormány mellett azt követően is, hogy a PSD megvonta a bizalmat Grindeanutól.

Ponta csütörtökön egy közösségi oldalon tett bejegyzésben annyit közölt, hogy új pártban folytatja tevékenységét. Leszögezte, hogy nem a jelenlegi parlamenti pártok valamelyikéről van szó, hanem egy új politikai projektnek lesz a részese. Nem közölte, hogy melyik pártról van szó.

Május elején Daniel Constantin volt miniszterelnök-helyettest zárta ki soraiból a PSD kisebbik koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), amelynek addig Constantin a társelnöke volt. Constantin egykori pártjával többször alkotott választási szövetséget a PSD-vel abban az időben is, amikor Ponta volt a PSD elnöke, ezért román elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy Ponta a Constantin által alapított, jelenleg parlamenten kívüli Pro Románia Pártot választja. Ugyanakkor azt sem zárják ki, hogy a volt kormányfő új politikai erőt alapít.

Ponta 2012 és 2015 között volt Románia miniszterelnöke, 2010 és 2015 között pedig a PSD elnöki tisztségét töltötte be.

Pontának a 2014-es romániai elnökválasztáson - amelyet elvesztett Klaus Iohannis jelenlegi elnökkel szemben - Liviu Dragnea jelenlegi PSD-elnök volt a kampányfőnöke. Az elvesztett küzdelem, majd Dragnea 2015-ben PSD-elnökké választása után Ponta és Dragnea viszonya fokozatosan megromlott, ami a volt kormányfőnek a PSD-ből való kizárásában csúcsosodott.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×