eur:
393.77
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

"Helmut Kohl maga volt Európa"

A világ vezetői Helmut Kohl volt német kancellárra emlékeznek, aki hosszú betegség után, 87 éves korában hunyt el pénteken.

Merkel: Helmut Kohl bevonult a történelembe

Helmut Kohl nagy német és nagy európai személyiség volt, és halálával bevonult a történelembe - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken, a római német nagykövetségén nyilatkozva.

Helmut Kohl munkásságát a német politika utóbbi évtizedeinek két legfontosabb feladata, a haza egységének helyreállítása és Európa egységének megteremtése határozta meg - tette hozzá.

A kancellár leszögezte, Helmut Kohl megértette, hogy a két feladat elválaszthatatlanul összekapcsolódik, és rendkívüli elkötelezettséggel küzdött mindkét célért.

Halála rögtön felidézi ennek a "minden szempontból nagy embernek a képét, teljesítményét, államférfiként betöltött szerepét Németország történelmi órájában, de eltart még egy ideig, mire igazán fel tudjuk mérni, hogy mit is veszítettünk távozásával" - mondta Angela Merkel.

Putyin: Kohlnak kulcsszerepe volt a hidegháború lezárásában

Helmut Kohlnak kulcsszerepe volt a hidegháború lezárásában és a német újraegyesítésben - írta a Frank-Walter Steinmeier német elnökhöz és Angela Merkel kancellárhoz intézett részvéttáviratában Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.

Putyin hangsúlyozta, hogy a néhai Kohl kancellár nevéhez a német történelem rendkívül fontos eseményei fűződnek.

"Szerencsém volt személyesen eszmecserét folytatni Helmut Kohllal. Őszintén csodáltam bölcsességét, azt, hogy képes volt kiegyensúlyozott, előremutató döntéseket hozni még a legnehezebb helyzetekben is. Oroszországban olyan emberként fognak rá emlékezni, aki elvi híve volt az országaink közötti barátság fejlesztésének, és aki óriási mértékben járult hozzá a kölcsönösen előnyös partneri és jószomszédi viszonyhoz" - fogalmazott az orosz vezető a Kreml sajtószolgálata szerint.

Az európai népek közötti megbékélés védelmezője

Helmut Kohl egy látnok és egy olyan államférfi volt, aki az európai népek közötti megbékélést és az egységet védelmezte - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Twitter-üzenetében.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke üzenetében hangsúlyozta, örökké emlékezni fog az egykori kancellárra, aki olyan barát és olyan államférfi volt, aki segített újraegyesíteni Európát.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára üzenetében úgy fogalmazott, Helmut Kohl maga volt a testet öltött egyesült Németország, az egyesült Európa.

Amikor a berlini fal leomlott, ő volt ugyanis, aki felismerte és megragadta az adódó alkalmat. Egy igaz európai - húzta alá a főtitkár.

Maga volt Európa

Helmut Kohl elhunyt német kancellár "maga volt Európa", halála pedig mélyen érintett - írta közleményében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

"Közeli barát", "valódi bizalmas és szövetséges" - ezekkel a szavakkal jellemezte Juncker a néhai német politikust. Kohl "személyesen vezetett és kísért minden európai úton" - tette hozzá.

"Helmut Kohl élettel töltötte meg az európai házat - nemcsak azért, mert Nyugat és Kelet felé is hidakat épített, de azért is, mert sohasem hagyott fel az Európa jövőjére vonatkozó tervek javítgatásával" - állt a közleményben.

Juncker hangsúlyozta: Kohl nélkül ma nem lenne euró.

"Kezdettől fogva tudta, mekkora politikai és gazdasági jelentősége, felbecsülhetetlen értéke és ereje van az egységes valutának a kontinens számára" - fűzte hozzá.

Kohl számára Európa mindig is egy békeprojekt volt. Sohasem felejtette el, hogy az európai projekt megmentette a kontinenst a világháború után. Ezért számára ez nemcsak jóléti kérdés volt, hanem egyben közös felelősségvállalás a jövőért - mutatott rá az Európai Bizottság elnöke.

Juncker hozzátette: Kohl emlékére félárbócra engedték a zászlót az európai uniós intézmények előtt.

A szabadság igaz barátja

Közleményben méltatta az elhunyt Helmut Kohl kancellárt pénteken George H. Bush, az Egyesült Államok volt elnöke

Az idősebb Bush elnök "a szabadság igaz barátjaként" és a második világháború utáni Európa "egyik legnagyszerűbb vezetőjeként" méltatta a volt német kancellárt.

George H. Bush 1989 és 1993 között volt az Egyesült Államok elnöke és szorosan együttműködött Helmut Kohllal mind a berlini fal lebontásában, mind a német újraegyesítés folyamatában. Közleményében az Egyesült Államok 41. elnöke kiemelte az egykori kancellár háborúellenes érzelmeit és aláhúzta, hogy még a háborúnál is jobban gyűlölte az önkényuralmat.

"A hidegháború békés befejezése és Németországnak a NATO keretein belül történő újraegyesítése érdekében végzett szoros együttműködésünk életem egyik legnagyobb boldogsága marad" - fogalmazott George H. Bush. "Közös törekvéseinkben Helmut Kohl szikla volt, kitartó és erős. Ma gyászoljuk, hogy elveszítettük, de tudjuk, hogy figyelemre méltó élete merészségre és nagyszerű teljesítményekre ihleti majd a jövendő nemzedékek vezetőit" - állt George H. Bush közleményében.

A volt német kancellár halálhírének bejelentésekor a CBS televízió emlékeztetett arra, hogy korábban három amerikai elnök is - Bill Clinton, George H. Bush és George W. Bush - a múlt század második felének egyik legnagyobb európai politikusaként említette Helmut Kohlt.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×